Százötven gyerek ropja a néptáncot

Táncos rendezvények egymás után

 

Alig búcsúztatta el a 8. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivált a szervező,Nyírség Táncegyesület, máris új, táncos eseményt indítottak Nyíregyházán. Ingyenes néptánc tábort hirdettek fiataloknak. A program annyira sikeres lett, hogy a tervezett 70-80 gyermek helyett közel 150-en ropják a táncot a táborban. Demarcsek Zsuzsa táborvezető elmondta, nagyon büszke arra, hogy ennyien jelentkeztek. A szervezők nemcsak táncórákkal, hanem egyéb lazító eseményekkel is gazdagították a tábor programjait. Lesz fürdőzés, mandalafestés és retro party is.

 

További képekért kattintson a fotóra! (Fotók: Kohut Árpád)

 

Intenzív táncpróbák

 

A kalotaszegi mellett nyírségi, rábaközi, gömöri, moldvai és cigánytáncokat is elsajátíthatnak a táborozók. Ifjú táncosok többek között Tiszavasváriból, Nagykállóból, Budapestről és az erdélyi Mérából is érkeztek. Az ingyenes, táncos esemény fő helyszíne a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatának épülete. A résztvevő, közel 150 gyermek térítésmentesen táncolhat és kapcsolódhat ki Nyíregyházán, hiszen a Nyírség Kárpát-medencei Néptánc Tábort a Nemzeti Tehetség Program támogatásával szervezték meg. A szállás, az ellátás, a kísérőprogramok és a táncórák is ingyenesek – a tábor augusztus 29-én zárja kapuit.

Dér Vivien