Szente Vajk Nyíregyházán rendez

 Hihetetlen, hogyan fért bele ennyi minden fiatal éveibe! Nyíregyházán több színpadi munkáját is láthatták már Thália kedvelõi. A legutóbbi VIDOR Fesztivál legjobb rendezésért járó Capitano-díját vehette át A szõke ciklon címû Rejtõ-regény színre viteléért; szövegkönyvet és dalszövegeket is írt Galambos Attilával együtt a Csoportterápia címû mjuzikelkamedinek, amit mi a tavalyi seregszemlén a kecskeméti színészek elõadásában láthattunk, s ráadásként szintén nemcsak rendezõje, de írója is volt a Tied a világ! címû zenés „társasjátéknak”, amelyben az Illés együttes örökzöld dallamai is felcsendültek a szabadtéri színpadon. Milyen érzésekkel érkezett hozzánk az olvasópróbára? – kérdeztem tõle elõször.

A Hello, Dolly! nekünk is jól áll

– Amikor a debreceni Csokonai Színházban voltam pályakezdõ színész, gyakran megfordultam Nyíregyházán. Ekkor ismerkedtem meg például Puskás Tivadarral. Az itteni színészekkel együtt hoztuk létre a Senki sem tökéletest, amiben játszott például Horváth László Attila, Jenei Judit, Tóth Károly és Gyuris Tibor is. Horváth Margitba tízévesen szerettem bele Békéscsabán, a szerepen kívül. A Légy jó mindhalálig-ban én voltam Doroghy Sanyika, õ pedig Viola kisasszony, a nõvérem. Jó ismét találkozni velük. Az olvasópróbára már úgy jövök, hogy 100 százalékban kész van a fejemben, milyen elõadást szeretnék. A Hello, Dolly közismert, remek darab, a Barbra Streisand fõszereplésével készült filmet sokan látták már, de nem érzem, hogy ez nehezítené rendezõként a helyzetemet. A szolnoki Szigligeti Színházban egy éve már rendeztem ezt a musicalt, hatalmas sikere volt. Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezetõ igazgatója úgy gondolta, ez a darab ennek a társulatnak is nagyon „jól állna”, ezért kért fel, vigyem színre itt is. Ez nem jelenti, hogy ugyanolyan elõadást láthatnak majd a nézõk, hiszen több ponton is változtattam a szövegkönyvön.

A nõ dönt, beteljesül-e a szerelem

Szente Vajk elmondta, négy szerelmi történet köré szervezõdik az elõadás, melyek közül az egyik elõre eltervezett, a másik „hirtelen felindulásból” elkövetett, de van még szerelem elsõ látásra, s a negyedik vegyíti az elõzõ hármat. A közös bennük, hogy a nõk akarata a meghatározó, ahogyan az életben is. Élõ zenekari kísérettel csendülnek fel majd a világhírû dallamok. A koreográfiákat állandó partnere, Turi Lajos készíti. A különleges díszlet lila emeletes tortát idéz majd fel, aminek szeletein minden jelenet elfér majd.
A 36. születésnapját április elején betöltõ sokoldalú mûvész maga ad ajándékot a Móricz Zsigmond Színház nézõinek, egy borítékolhatóan szórakoztató Hello, Dolly! musical rendezésével. Társulatunk olyan remekül éneklõ tagjai játszanak majd benne, mint Horváth Margit, Puskás Tivadar, Horváth Sebestyén Sándor, Tóth Zolka, Lakatos Máté, Kuthy Patrícia, Széles Zita vagy Nyomtató Enikõ. Sikerül-e a talpraesett házasságszerzõ Dollynak más hölgyek helyett a maga számára „becserkészni” a dúsgazdag, ám mogorva üzletembert, Horace-t, miközben azért mások boldogságának útját is egyengeti? Az évad utolsó, április 15-ei premierjén kiderül.

(Szerzõ: Sz. Kántor Éva)

Fotó: Szente Vajk a Hello, Dolly! olvasópróbáján (színház)