Szeretnénk itthon tartani a pontokat

Először játszhat az új Városi Stadionban a Nyíregyháza Spartacus. Vasárnap a Fehérvár FC-t fogadja a Szpari az OTP Bank Ligában, és ez lesz az első találkozó az új létesítményben. Várhatóan több ezer néző előtt játszhatnak a csapatok. 

Tíz év után ismét az élvonalban, három év után ismét Nyíregyházán! A Spartacus hazatérhet megszépült otthonába, és vasárnap a Fehérvár FC-t fogadja az új Városi Stadionban. 2022. februárjában helyezték el az új létesítmény alapkövét, a napokban pedig már az utolsó simításokat végezték. Felfestették a vonalakat, fény és hangpróbát tartottak, megtörtént a biztonsági bejárás, a játékosok pedig a héten először vehetik birtokba az öltözőt, és léphetnek rá az új gyepre. Az OTP Bank Liga ötödik fordulójában rendezendő Nyíregyháza Spartacus – Fehérvár FC mérkőzés iránt óriási az érdeklődés, egymást érik a televíziós forgatócsoportok a stadionban, és szépen fogynak a belépők és a bérletek is. A két csapat 23. alkalommal találkozik egymással bajnoki mérkőzésen, és a székesfehérvári gárda az első, mely vendégként szerepelhet az új Városi Stadionban.
A fehérváriak ellen nem a legjobb az örökmérleg, 22 NB-I-es meccsből 16-ot ők nyertek, mi pedig háromszor hagyhattuk el győztesen a pályát. Utoljára 1998-ban, amikor 4-2-re vertük a Videoton. Emlékezetes meccs volt, 0-2-ről sikerült fordítani Kirchmayer Tibor duplájával, valamint Szatke Zoltán és Codru Gradinariu találataival. Érdekesség, hogy a Szpari mostani másodedzője, Szalai Tamás pályára lépett azon a meccsen a Fehérváriaknál. A vasárnapi ellenfél 5 pontot szerzett eddig, és a 6. helyen áll a tabellán. A vezetőedző Pető Tamás ismerős lehet szurkolóinknak, azt a Veszprémet irányította korábban, melyet legyőzött a Spartacus osztályozón tavaly nyáron. 
A mérkőzés iránt óriási az érdeklődés a nézők részéről, több ezer jegy illetve bérlet már gazdára talált. A stadion 8000 férőhelyes, és kérik a szurkolókat, hogy időben érkezzenek, mivel a beléptetés több időt vehet igénybe. Érdemes az autókkal is a stadiontól távolabb parkolni, és gyalog megközelíteni a pályát.  A vasárnapi Nyíregyháza Spartacus - Fehérvár FC meccs 17.45-kor kezdődik.