Szigligeti tábor - Nyolcadik turnus
Szigligeti tábor - Nyolcadik turnus

A Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI, valamint a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium diákjai vehették birtokba augusztus második hetében a Szigligeti Gyermeküdülőt.

Első nap a kimerítő utazás után vígan vetettük bele magunkat a szokatlanul meleg Balatonba. A frissítő csobbanás után finom vacsora várt bennünket, amit remek szakácsunknak, Támba Miklósnak köszönhettünk.

A keddi napot  a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben töltöttük, ahol a  csúszdák mellett számos élményelemet is kipróbáltunk. Az eseménydús nap zárásaként, táborvezetőnk, dr. Hudákné Fábián Nóra, egy izgalmas környezetvédelmi vetélkedőt szervezett számunkra, ahol a gyerekek összemérhették tudásukat.

Szerdán a keszthelyi öbölben sétahajóra szálltunk, ahol hajókázásunk alatt egy bűvész gondoskodott a szórakoztatásunkról. Ezt követően délután, ismét a Balaton hűs vizében mártóztunk meg. Vacsora után nem mindennapi meglepetés programban volt részünk, Román Sándor társulatának, az Affér című fergeteges táncprodukcióját tekinthettük meg, viszályról, szerelemről és szenvedélyről.

Csütörtökön a tapolcai barlangrendszer rejtelmeit fedeztük fel, ahol egy tartalmas tárlatvezetést követően, karizmainkat megtornáztatva csónakázhattunk is. A barlang bejárata melletti bazársoron az ajándékok beszerzésére is lehetőségünk nyílt, mely után megcsodálhattuk a híres tapolcai Malom tavat. 

Vacsora után, Nóra néni vezetésével megtekintettük a tábor közelében lévő kápolnát, hazafelé vezető utunkon érintve a kikötőt is.

Pénteki napon bevettük a szigligeti várat, ahol egy érdekfeszítő bemutató alkalmával megismerkedtünk a solymászat  hagyományaival és történeti hátterével. 

Délután utolsó alkalommal sétáltunk le a Majális dombról a strandra, ahol pár órás pancsolást követően búcsút vettünk a “magyar tengertől”. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, minden napunkat szikrázó napsütésben tölthettük.

Utolsó napunkon több órás utazás után megérkeztünk Nyíregyházára, ahol a szülők már izgatottan várták az élménybeszámolót a táborozásunkról.

Bízunk benne, hogy jövőre is lehetőségünk nyílik eljutni a Balaton eme kis gyöngyszemébe, ahol a vidámság és az élmények mellett nemcsak a gyerekek, de a felnőttek között is évről-évre új barátságok köttetnek.

 

Az Apáczai és az Arany diákjai, pedagógusai

Kapcsolódó galéria

Szigligeti tábor - 8. turnus