Szigligeti táborozók

A Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola 87 diákja öt kísérő pedagógussal idén is részt vett az immár hagyománynak számító szigligeti táborozáson. A gyermeküdülőben a gyerekek nagy örömmel vették birtokba az idei nyárra elkészült kondiparkot, röplabdapályát és a felújított játszótéri játékokat. Dr. Hudákné Fábián Nóra táborvezető ismét változatos, színes programokkal tette felejthetetlenné a közösen eltöltött hetet. A gyerekek a balatoni fürdőzésen túl eljuthattak a Sárvár Gyógy-és Wellnessfürdőbe, részt vehettek hajókiránduláson amely célállomása Badacsony volt. Itt terepjáró túrán élvezhették a táj szépségét, a visszaúton pedig a hajón fergeteges disco hangulat biztosította a vidám, táncos kikapcsolódást. Az idén sem maradt el a Szigliget környékén található balatoni nevezetességek megismerése, többek között ellátogattak a Festetics Kastélyba, ahol egy meglepetésprogrammal is kedveskedtek a tanulóknak, a Szigligeti várban pedig hatalmas élményt nyújtottak számukra várjátékok.


Mindannyian nagyon jól érezték magukat, és remélik jövő nyáron is részesei lehetnek ennek a sokszínű tábori programnak.

 

(Fotó: Harasztiné Judit)