Szinetár Dóra önvallomással érkezik májusban a színházba

nyiregyhaza.hu

Ápr 28, 2024

Az esten elmeséli azt is, hogyan élte meg a (bulvár)sajtóban megjelent történeteit Egy életem címmel Szinetár Dóra stand up estjét tekinthetik meg az érdeklődők május 11-én, szombaton 19 órától a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán, ahol kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Illetve jó néhány fontos állomását. Úgy, ahogy ő élte meg: mint lány, mint nő, mint feleség, és mint színésznő.

Sikerekről és kudarcokról, örömökről és traumákról beszél majd, miközben egyszerre nézi kívülről és belülről az életét. Van miről mesélni, hiszen – olvasható az est beharangozójában – kevés emberről írtak többet a magyar bulvársajtóban, mint róla, és még kevesebbről írtak annyi hazugságot, mint róla.

– Milyen a viszonya a bulvársajtóval?

– Hogyha azt értjük „bulvár” alatt, amikor gátlástalanul hazudnak, ferdítenek és csúsztatnak egyes újságok pusztán a kattintás vagy a példányszám kedvéért, annak a legminimálisabb mértékben sem látom szükségét, szerintem az egyik legkártékonyabb dolog, ami az emberiség újkori történetében megszületett. Egy másodpercig nem gondolom, hogy bárki valaha hasznát venné. Azt a nézetet sem osztom, hogy mindegy mit, csak írjanak az emberről. A mai információáradatban már ennek sincs létjogosultsága. Sosem éreztem, hogy ezekre a cikkekre szükségem lenne. Még ha épp jót akarnak sem, mert a stílus olyankor is rémisztő. A tőlük gyakran hallható mondat, miszerint „ebből élsz, örülj, hogy írunk rólad”, szintén nem húzható rá mindenkire. Az én ismertségem – szerencsére – még abból az időből való, amikor értékalapú volt az újságírás és -olvasás nagyrésze, amikor egy színészt, énekest a szakmai dolgairól ismertek, és nem a magánéletéről.

– Az esten megtudjuk, mi az igazság, azaz kicsoda valójában Szinetár Dóra és hogyan gondolkozik?

– Azt hiszem, az mindenképpen kiderül. Ha valaki megnézi, akkor megtudhatja, én magam hogyan éltem meg a sokak által ismert történeteket. A legtöbben azt mondják, az Egy életemben ez a legérdekesebb. Például az, miként hatott rám, hogy 14 évesen dupla telt házas szóló koncertet adhattam az Erkel Színházban; hogyan éltem meg, hogy 19 évesen férjhez mentem, majd 22 évesen elváltam. Nem az igazságmondás kifejezést használnám, hanem azt, hogy az én nézőpontom hangzik el. Az igazság odaát van... Az Egy életem az én olvasatom az életemről, ami számomra nyilván az igazságom is.

– A rendező-producer Lévai Balázs ötlete volt az Egy életem sorozat. ő kérte fel Dórát?

– Igen, abszolút Balázs ötlete volt, hogy ezt a műfajt szeretné megvalósítani Magyarországon. ő talált meg hármunkat: Mucsi Zoltánt, Grecsó Krisztiánt és engem. A három előadásnak csak annyi köze van egymáshoz, hogy mindannyian a saját életünkről mesélünk, a forma azonos mindössze. Nagyon hálás vagyok Balázsnak, mert jó ideje gondolkodom azon, hogy nagyon szeretnék valami ilyesmit csinálni, de sosem szántam rá magam.

– Gondolom, simán kijöhetne három est is Dóra életéből. Az Önhöz legközelebbi dolgok jöttek előre?

– Igen, illetve olyanok, amelyekről Balázs úgy gondolta, mások számára érdekesek lehetnek. Akadtak sztorik, amelyek nekem tűntek annak, de ő azt mondta, nem közérdekű. Máskor én közöltem, hogy már unom, szerinte pedig nagyon izgalmasak. Balázs nagyon erős külső szem volt. Kialakult technikailag az est, adott a szövegkönyv és a témák sorrendje, amelyek mentén haladok – ha nem is szóról szóra, mert olykor improvizálom a mondatokat.

– A közönség reakcióit érezve változtat? Válogat előadás közben a történetekből?

– Nem! Ennél fegyelmezettebb színész vagyok. Bár a saját életemet és a saját történeteimet mesélem, a színpadra színészként megyek fel, amit megbeszéltünk, azt fogom mondani. Ennek ellenére okoz néha belső feszültséget, hogy de jó lenne ezt vagy azt mégis beemelni, de a fegyelmezettség miatt nem teszem.

– Mit várhatunk. Leül vagy áll, és beszél a színpadon?

– Van néhány olyan archív felvétel (fotó és videó) az elmúlt évtizedekből, amelyekkel illusztráljuk az estet, ezeket nagyon szeretik a nézők, elég sok mosolygásra adnak okot. Segítenek visszaemlékezni a különböző időszakokra, történésekre. Az interaktivitás inkább abban rejlik, ahogyan a nézőkhöz beszélek. Nagyon furcsa különben, hogy egyedül vagyok a színpadon, én és a történeteim, mégsem unják a nézők! Felmerült bennem a kérdés, hogy bár nekem nyilván izgalmasak, mert én éltem meg, de vajon idegen emberek akarják-e hallgatni? Baromi jó látni, hogy igen! Persze a kiindulópont az, hogy aki jegyet vesz az estemre, vélhetően kíváncsi rám, de az én felelősségem, hogy szórakoztató legyek (noha nem egyértelmű, hogy a történeteim mind szórakoztatóak), és lekössem a közönség figyelmét.

– Visszajelzések szerint: ironikusan, szarkasztikusan, de őszintén mesél; szórakoztató, megható, de egyfajta terápiás folyamatot látunk; Dórának jól áll ez a műfaj. Ön is így érzi?

– Úgy érzem, aki eddig látta, mindenki nagyon szerette az Egy életemet. Most már a sokadik előadást játszom, és még mindig hívok rá vendégeket, barátokat, mert szeretném, ha látnák. Egy színésznél ez a legfontosabb dolog. Azt gondolom, hogy azok a barátaim is megtudhatnak rólam valami újat, akik egyébként ismernek. Kaptam olyan visszajelzést (kimondottan közeli) barátomtól, aki meglepődött, mert voltak olyan történetek, amelyeket nem ismert, vagy nem gondolta volna, hogy én így éltem meg, ahogy elmeséltem. Olyan előadásokra persze nem hívom őket, amelyből sok újat nem fognak megtudni sem rólam, sem a világról – mert akkor minek?

– Hangozhat tehát úgy az invitáló: gyertek barátaim, tisztelőim, nézők, akik szerettek engem a színpadon, mert most olyanokat is megtudtok, amiről eddig nem, vagy másként hallottatok?

– Így van. Olyannyira, hogy egyes történetek esetében akkor jöttem rá, mennyire érdekesek, illetve mit is jelentenek valójában, amikor Balázsnak elmeséltem, és láttam az arcán a döbbenetet. Megtörtént velem, de éltem tovább az életemet, viszont amikor neki elmondtam, akkor jöttem rá, úristen, ez mekkora sztori! Az ember nagyon sokszor tovább siklik a saját problémáin vagy örömein anélkül, hogy belegondolna, másnak mit jelentenek. A múltkor azt mondta egy rendező barátom: csoda, hogy túléltem a kamaszkoromat. S valóban, volt abban minden...

Nevelem a gyerekeimet, próbálom én is a legjobban óvni azoktól a dolgoktól, amiktől megóvhatom őket, olyan szemmel, hogy én miket éltem át, s mit tanultam belőlük.

(Szerző: Kováts Dénes)