Szombaton Tigers meccs a Városi Stadionban

Történelmi összecsapásra készülnek a Tigrisek, hiszen a szombati találkozónak különleges helyszín ad otthon. A nagyérdemű ugyanis először láthatja kedvenc amerikai foci csapatát a Nyíregyháza Városi Stadionban, ahol Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár asszony közbenjárásának és a Nyíregyháza Spartacus labdarúgó csapatának köszönhetően lépnek majd pályára a szabolcsiak. Ezt a Tigrisek szeretnék mindenképp egy újabb győzelemmel meghálálni, ha már az első idei párharcon sikerült megverni az újonc Fehérvár Enthroners-t (28-7).

A Tigers teljesítménye ugyan nem volt tökéletes a Koronázók ellen, de a meccsen bebizonyosodott, hogy jó irányba halad az a munka, amit a vezetőség és Thomas Smythe vezetőedző végez. Brian Gessel irányító poszton szinte megállíthatatlan volt, nem hiába választották meg a 2. forduló legértékesebb támadójátékosának. A győzelem nem történhetett volna meg emellett, ha nincsenek a szurkolók, akik szombaton még jobban kiereszthetik hangjukat a Városi Stadionban.

A TD Store Eagles a Koronázókhoz hasonlóan is tavaly harcolta ki a feljutást az elitligába, eddig 1 győzelemmel és 1 vereséggel rendelkeznek. A fővárosiak viszont nem veszélytelenek, hiszen playbookjuk tele van trükkösebbnél trükkösebb taktikai elemekkel. Viszont az egyik legjobb és legtöbb tapasztalattal rendelkező elkapójuk, Storcz András kihagyni kényszerül a találkozót, miután a Győr Sharks elleni összecsapáson kiállították és így egy meccsre eltiltotta a Magyar Amerikai Futball Szövetség Fegyelmi Bizottsága. Ezzel nehezebb dolguk lehet majd a Sasoknak. Ám egy variációs lehetőség lehet a vendégeknél a tavaly még a Miskolc Steelers színeiben játszó A.J. Benson (elkapó), aki már kétszer is szerepelhetett HFL-döntőn.

Az előző meccsünkön nem voltunk tökéletesek és ütemtelenül játszottunk, ám szerintem ezeken tudtunk javítani.

– mondta Thomas Smythe vezetőedző.

Az Eagles stabil csapatnak tűnik, és nem hibázott túl sokat. Ez sem lesz könnyű összecsapás, de egyik mérkőzésünk sem az. Most viszont új helyszínen játszunk. Remélem, hogy a szurkolóink nagy lelkesedéssel jönnek ki a találkozónkra és még több embert vonzanak majd magukkal. Szükségünk van a támogatásukra!

A Nyíregyháza Tigers-TD Store Eagles találkozó április 28-án, 14 órakor kezdődik a Nyíregyháza Városi Stadionban.

A meccsre a belépés ingyenes.


Forrás: Nyíregyháza Tigers

Fotók: Szabó Celesztina