Támogatott tehetségek - sportolókat segít a Tiszántúli Takarék

2011-ben támogatta először a fiatal sportolók felkészülését a Szabolcs Takarék. Azóta minden évben három sportoló ösztöndíjban részesül, és bár a pénzintézet Tiszántúli Takarékká alakult, folytatják a hagyományt.

- Mindig öröm, és számunkra egy ünnepnap amikor szerződést köthetünk ezekkel a fiatal tehetségekkel, akik idehaza és külföldön is szép sikereket érnek el. Az egész régió büszke lehet rájuk, ezért is szeretnénk a jövőben is segíteni őket – mondta Bede József üzleti ügyvezető – alelnök.

Ölveti Zsolt elnök-ügyvezető szerint azért a fiatalokat segítik, mert később profi versenyzőként már könnyebb szponzort találniuk, egy-egy verseny vagy felkészülés költségei azonban már most is magasak. Idén Laskai Írisz asztaliteniszező az egyik támogatott fiatal, aki serdülő válogatottként a közelgő kolozsvári EB-re készül.

- Bízom abban, hogy legalább egy érmet szerez Írisz, párosban van a legnagyobb esélye. Számára az egyik legnagyobb elismerés, hogy a felnőtt válogatottnál is számolnak vele leendő olimpikonként – mondta Dorogi János edző

Szintén támogatja a Tiszántúli Takarék Bakosi Péter atlétát is. A magasugró Németországban kezdte a felkészülést és május közepéig tréningezik itthon. A fő verseny számára a berlini Európa-bajnokság lehet.

- 226 cm a szint, ezt kell teljesítenem ahhoz, hogy ott legyek az EB-n. Jó formában vagyok, bízom abban, hogy sikerül kiharcolnom a részvételt, az Európa-bajnokságon pedig döntőbe jutok – mondta Bakosi Péter atléta.

Závaczki Bálint golfozó felkészülését is segíti a pénzintézet. Ő ismét megnyerte a magyar junior bajnokságot, győzött Bulgáriában, Szerbiában, az év golfozójának választották 2017-ben, a jövő héten pedig Marokkóba utazik a Gymnasiadéra, a középiskolások világjátékára.

- Ez egy kis olimpia, az ötkarikás játékok és az Universiadé után a legrangosabb verseny. 68 fős a magyar küldöttség, én leszek az egyetlen golfozó hazánkból – mondta Závaczki Bálint golfozó.

A sportoló kétszer kapta meg a „Jó tanuló-Jó sportoló” elismerést. Idén több mint 80 versenynap vár rá.

Dankó László

Fotó:Szarka Lajos