Tar Dániel a Móricz Zsigmond Színház legfoglalkoztatottabb színművészei közé tartozik: láthatjuk drámában, vígjátékban, mesedarabban, de gyakran dalra is fakad. Mostanában a Családi játszmákban és a Pinokkióban lép rendszeresen színpadra.

Persze ettől több feladata van, hiszen mindeközben próbál a Valentin-napi koncertre, a Macskajátékra és a Variációk egy rablásra előadásra is. A sokrétű feladatait röviden így summázta: hála a Jóistennek.

– Szerepek és előadások sokasága ad számodra tennivalót. Ez előny, vagy hátrány?

– Nekem ez a feladatözön most nagyon segít, ha nem így lenne, talán megőrülnék. Személyes leszek és őszinte... Másfél hónapja szakítottunk a barátnőmmel. Kétéves kapcsolat volt, iszonyatosan szerettük egymást. Mindenem volt ez a lány, mindent elmondtam neki az életemről, tanácsot adtunk egymásnak, és még sorolhatnám. Szervesen kapcsolódik ehhez a társasághoz, a színházhoz, imádta ezt a csapatot, valamikor részese volt, õ is ezt akarta csinálni – vagy legalábbis ezt közölte, sejttette velem. Aztán elkezdett jogot tanulni... Taccsra tett ez a szakítás, és csak így tudtam megélni, hogy dolgozom, ez nagyon-nagyon sokat segített. Végül úgy jöttem ki ebből a dologból, hogy új remény, új cél áll előttem, ami megmosolyogtat és boldoggá tesz.

– A munka számodra nem csak terápia...

– Nagyon melós vagyok, ez mindig így volt, már a gimiben és Kaposváron, az egyetemen is. De itt még inkább. Nagyon jó visszajelzéseket kapok minden korosztálytól, és ez nagyon fontos, megerősítenek abban, hogy jó úton járok.

Itt van például a Variációk egy rablásra – jönnek a jobbnál jobb ötletek, olykor eldobjuk az agyunkat, és azt mondjuk Törővel (Törő Gergely Zsolt, Dani színészpárja és alkotótársa ebben a darabban – a szerk.), hogy neked is négy premiered van, nekem is, de összerakjuk, megcsináljuk, mert jó az anyag, bízunk benne, bízunk egymásban. És ez talán a legfontosabb. Most úgy néz ki, hogy elég jó irányt vett a próbafolyamat, összeállítottuk a jelenetek sorrendjét, szépen átkötöttük a zártabb részeket. Ez az előadás alapvetően egy show, ami nevettet, de vannak mélyebb részei is. Adott egy érdekes szituáció egy 2019-ben készült újságcikk alapján: egy srác fellökött egy idős hölgyet, ellopta a táskáját, elszaladt, majd 20 perc múlva meggondolta magát, és visszament. Kaposváron két színész hozott létre a történetből sikeres előadást, mind a mai napig műsoron van, már túl vannak az ötvenediken. Ezzel a gondolattal sok minden elindult bennünk: vajon mi zajlódhatott le a srácban, miért jutott el odáig, hogy fellök egy öreg nénit, majd visszamegy... Ugyanazt a történetet más-más műfajban jelenítjük meg az előadás során, tehát számos színházi formanyelven keressük a választ arra a mindent eldöntő kérdésre, hogy mi történt aznap este. Izgalmas műfajmámor lesz, márciusban mutatjuk be a közönségnek a Szindbádban.

– A Családi játszmákat sorozatban játsszátok, szerintem az évad egyik igazán ütõs elõadása, „munkás” szerepekkel. Te hogyan éled meg?

– Nagyon jól! Abszolút terápia, úgy az édesanyámmal, mint a volt barátnőmmel való kapcsolatomhoz is. Olyan érzelmeket közvetít, olyan érzelmeket kell benne megmutatni, amelyek ebben segítenek. Én a szerepek megformálásakor rendszerint a magánélethez kötök vissza, nálam ez fontos, itt adódott a lehetőségem, hogy ezeket az érzelmeket csatornázzam, és ezért nagyon hálás vagyok. Szerintem minden színész megtalálja a darabban saját lelkének dolgait, miként a nézők is.

– Miért javaslod, hogy minél többen nézzék meg ezt az előadást – már ha van olyan szerencséjük, hogy kapnak még jegyet rá...

– Ilyen átfogóan, több korosztályt bemutatva talán nagyon régen kaphatott tükröt a közönségünk. Előfordul, hogy amikor kimentek szünetre, az egyik néző jól hallhatóan mondta: na, most tükröt állítottak elénk... Nem kizárt, hogy némi félelemmel jött vissza a második felvonásra, mert tudta, hogy még be fog találni valami. Az előadás ugyanis nem oldja fel minden karakter problémáját, nem mindenki kap feloldozást a végén. Szerintem nyernek a nézők, ha megnézik, mert számos, az életben is előfordul helyzettel találkoznak, s aki fel tudja dolgozni, annak jó lesz. A fiatalok esetében annyit sajnálok, hogy nincs közönségtalálkozó az előadást követően, ahol fel tudnánk oldani bennük a látottakat, őszintén beszélgethetnénk róla, ezzel is segítve okét, ha hasonló szituációkban van részük otthon. Súlyos dolgokról beszélünk, titkokról, pánikrohamokról, válásról, az én szerepemben kényszerevésről, továbbá az élettel való meghasonulásról, életcélokról is – és arról, hogy egyszer csak elvész minden, mert nem kapod meg azt, amire vágysz. Ezek nagyon fontos dolgok, mert majdnem mindenki kerülhet hasonló helyzetbe az anya-apa-testvér kapcsolatok szintjén. Ajánlom szeretettel mindenkinek!

– Van valami technikád, miként töltődj fel a feladatözön közepette?

– Relaxálok, vannak ásványaim – beszéltünk róla egyszer –, ezek tudnak segíteni, hiszek bennük. Minden előadás elött imádkozok, hogy ne történjen baj.

– A harlekin tacskód?

– Õ is nagyon sokat segít. Naponta többször igyekszem időt szakítani sétákra – olykor éjfél után, ha úgy adódik –, mert iszonyatosan fel tud tölteni. Mindent érez rajtam, s állítom, még fájdalmat is vesz át tőlem. Az egyik este eljött egy olyan emlék, amelyen elsírtam magam, és a kutyám – soha nem hallottam még olyan hangot kiadni – is sírt. Ezekből a dolgokból nyerem az energiát.

– Február 17-én a Bencs Villában újra fellépsz Kiss Eszter Júlia társaságában, most a Valentin-nap „ürügyén”. Hogyan készültök?

– Abszolút más lesz, mint a múltkori, próbáljuk picit jobban színezni. Csatlakozik hozzánk egy profi hegedűs és egy profi dobos. Kicsit elmozdultunk modernebb irányba is, de azért például Zorán vagy Dés László dala is elhangzik majd. Úgy gondoljuk, nemcsak a mi kedvenceinket kell elénekelni, hanem figyelnünk kell minden korosztályra. Ennek eleget tesz majd a koncert. Eszter is érdekes dolgokat él meg mostanában és én is, így iszonyatos nagy érzelmi töltete lesz az estnek. Szerintem szeretni fogja a közönség, s bízom benne, hogy ezúttal is telt ház előtt énekelhetünk, mert mindketten szívesen tesszük. Jómagam ismét járok Kazár Ticiánához énekórákra, azt érzem, hogy jó, és tudok fejlődni, sokat segít.

(Szerző: Kováts Dénes)