A Móricz Zsigmond Színház huszonévesei közé tartozik Tary Patricia színművész, akit 2020 őszétől láthatunk teátrumunk különböző játszóhelyein. Az idő múltával egyre több és fajsúlyosabb szerepet játszott el.

– Én az a gyerek voltam, aki azt mondta, hogy színésznő lesz, és komolyan is gondoltam. Most itt vagyok, de azért közben voltak csavarok... Földessy Margit Színjáték és Drámastúdiójában jöttem rá, hogy jó a matek, jó az angol, jó mindenféle tantárgy, de én igazából ezzel akarok foglalkozni, itt érzem jól magam, ez a közegem. Attól kezdve már tudatosan készültem a színészi pályára. A Színművészetin a harmadik rostáig jutottam, bekerülve a legjobb harminc közé. Az a tíz nap csodálatos időszak volt, nagyon élveztem, annak ellenére, hogy – gyakorlatilag előképzettség nélkül – fogalmam sem volt semmiről. Ugyanakkor a felvételi fordulók megerősítettek abban, hogy nagyon jó dolog a színház... Ide nem vettek fel, de két évvel később Kaposvárra igen! Közben a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium OKJ-s képzését végeztem el, szerettem, sokat tanultam ott, többek között Kovács Vecei Fannival és Szeri Martinnal együtt.

– Akikkel osztálytársak lettetek Kaposváron, majd együtt „igazoltatok” a Móricz Zsigmond Színházba. Hogyan?

– Molnár G. Nóra, az Édes Charity koreográfusa ismert minket, õ javasolta Horváth Illésnek, kiket érdemes hívnia az előadásba. Eleinte csak erről a darabról volt szó, aztán már arról is, hogy töltsük itt az egész évadot. Ez a legjobbkor jött, mert a Covid miatt nem lehetett normális oktatás, itt viszont végig dolgoztuk azt az időszakot. Gyorsan elrepült, még akkor is, ha maszkban kellett próbálni, s egy ideig nem lehetett bemutatni az elkészült előadásokat. De tudtunk dolgozni, és sokat tanultunk a próbafolyamatok során, ez a fontos. Majd jött a Szaffi, utána a Funny Girl és a Napsugár fiúk, szintén izgalmas feladatokkal.

– Ezeket követően tovább erősödött a jelenléted: Cseresznyéskert, Váratlan vendég, Augusztus Oklahomában...

– A 2021/22-es remek évad volt, imádtam! Csehovot játszani csodálatos, a szívem csücske, ha lehetne, a világ összes Csehovját eljátszanám, az összes szerepet, a férfiakét is... Jó volt Czukor Balázzsal dolgozni, szerettem azt, hogy színészközpontú, hogy a viszonyok, az emberek fontosak a szemében. A Váratlan vendég Guelmino Sándor rendezésében szintén a szívem csücske, bárcsak játszhatnék még nagyon sok ilyen előadásban! Csodálatos próbafolyamata volt, szerintem nagyon sok lehetőséget kaptam benne, ezt imádtam. Az Augusztus Oklahomában – na, Jean szerepével megszenvedtem, ugyanis iszonyatosan távol áll tőlem az a kislány. Én nem vadóc 14 éves voltam, hanem stréber 14 éves, nem a minden szabályt megszegő, hanem a jó kislány. Persze – félreértés ne essék –, velem sem volt mindig könnyű. De mert nagyon-nagyon más gyerek voltam, nem találtam egy ideig, hogy itt hova lehet nyúlni, honnan találjam meg azt a dühöt, fájdalmat, ami ebben a lányban van.

– Önmagadban kevésbé találtad meg?

– Igen, de aztán megtaláltam máshol...

– Ide jöttél egyetemi hallgatóként, megszerezted a diplomát. Miként maradtál Nyíregyházán?

– A szokásos rend szerint a színházvezetés a szerződtetési tárgyaláson elmondja, hogy számol-e velem a továbbiakban vagy sem, s hogy mire számíthatok. Szerencsére marasztaltak.

– Gondolkoztál, hogy igent mondj-e?

– Nem! Szerettem volna maradni. Az után az évad után, amikor ilyen álomszerepeket játszik el az ember, gondolkodás nélkül igent mond. Ányát a Cseresznyéskertbõl tudat alatt mindig szerettem volna, s itt megkaptam.

– A Családi játszmákban is színpadra lépsz, január-februárban jó néhány előadásotok lesz. Miért jöjjenek el a nézők, miért ajánlod?

– A Családi játszmákban az a különleges, hogy van egy viszonylag egyszerűnek tűnő szituáció, egy karácsonyi vacsora. Azt azért tudjuk mindannyian, hogy nem mindig a legegyszerűbb, legharmonikusabb esemény, bár mindenki azt szeretné, hogy így legyen, de szinte mindig történik valami. Ebben a jól megírt darabban pedig minden megtörténik. Nagyon szeretem azokat az előadásokat, amelyeken egyszerre nevet és sír a néző. A Családi játszmák ilyen: van min nevetni, de közben iszonyatosan sok gondolat fogalmazóik meg benne, amelyeket utána nem tud elengedni az ember. Napokig, hetekig lehet még gondolkodni az elhangzótokon, sokan magukra ismerhetnek. Van benne egy társasjáték rész. Szerintem minden családi társasjáték így néz ki, még ha nem feltétlenül fajul is el ennyire. Színpadon nyilván kiélezettebb a szituáció a hatáskeltés miatt. Egészen különleges a színdarab, olyan embereket látunk, mint mi magunk vagyunk: mindenféle problémával küzdő családtagokat, akik próbálják a legtöbbet és a legjobbat kihozni nemcsak ebből az estéből, hanem az egész életükből.

– Nehezítik a színész munkáját a nézők számára is láthatóan kivetített instrukciók? Carrie-ként te például csak úgy viccelhetsz, ha állsz és táncolsz...

– Alapból sem könnyű megoldani, nekem egy térd műtéttel a hátam mögött fizikailag sem. De izgalmas feladat volt, örülök, hogy van ilyen plusz benne, mert annak ellenére, hogy nehéz, nagyon jó humorforrás. Pláne Tar Dani szerepében. Belülről azt érzem, nagyon jól megtaláltuk a humor és a komolyság egyensúlyát, nem veszett el a mondanivaló mélysége. Nagyon nagy váltások vannak benne, olyan, mint egy hullámvasút: derülünk valamin, és hirtelen jön a gyomros, a dráma. Számomra azért is fontos ez az előadás, mert ez az első olyan szerepem, amikor végig színpadon vagyok, nincs idő pihenni akkor sem, ha éppen nem én beszélek, nem szabad kiesni egy másodpercre sem, hiszen a néző szinte közöttünk ül.

– Az idén még két bemutatód lesz, a Macskajáték és a Hét tenger meséje.

– A Macskajáték bizonyára nagyon izgalmas lesz, örülök neki, Verebes Istvánnal dolgozni nagyon jó dolog. Annyit tudok, Ilus szerepe nem feltétlenül az én karakterem, de jó, hogy nem egy naiv kislányt kell eljátszanom, hanem egy kiégett nőt. A Hét tenger meséjéről is beszéltünk már a rendező Sediánszky Nórával, aki már egészen hamar küldött anyagot. Minden bizonnyal szeretik majd a gyerekek.

(Szerző: Kováts Dénes)