Tehetség Konferenciát rendeztek Nyíregyházán

Tehetségek Magyarországa

A feje tetejéről mára a talpára állt a hazai tehetséggondozás, hiszen a Magyar Géniusz, és a Tehetséghidak program után mára a Tehetségek Magyarországa teljesedett ki – fogalmazott a hétvégi konferencián Dr. Balogh László, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége elnöke, majd így folytatta: – Megalakultak a helyi, térségi és regionális Tehetségpontok, s az óvodáskortól kutatják azokat a gyerekeket, akik átlagot meghaladó adottságokkal rendelkeznek, kreatívak és motiváltak egy-egy feladatra. Nem feltétlenül a jó tanulók köréből kerülnek ki a reménységek! 2020-ig 1 milliárd forintos ösztöndíjkeret nyújt támogatást ezen a területen.

 

Segít az Arany program is
 

Nemzetközi adatok szerint egy-egy nemzetben 2 százalék a rendkívüli tehetség, de hogy őket megtalálják, évfolyamonként a gyerekek közel 20 százalékával foglalkoznak a szakemberek, aztán csak lassan derül ki, hogy bizonyíték vagy ígéret a kiválasztott fiatal. A tehetséggondozást segítik az országos tanulmányi és művészeti versenyek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében két középiskolában, Nyíregyházán a Zrínyi, Kisvárdán pedig a Bessenyei Gimnáziumban zajlik az Arany János Tehetséggondozó Program. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége rendszeresen szervez szülőknek és pedagógusoknak képzéseket, hiszen nagyon fontos a nyitott és segítő támogató háttér. Ennek hiányában eltűnnek a reménységek. F. J. Mönks professzor, az Európai Tehetség Tanács örökös elnöke a „Betts-féle Autonóm Tanulói Modell„-ről szólva elmondta, hogy e gyakorlatias program fontos eleme, hogy a tanuló tudatában legyen saját képességeinek.

 

Információ a korezett.hu honlapról
 

A hétvégén „ Mentor Tehetségsegítő Tanács” címmel jutalmazott Konszonancia Regionális Tanács nemcsak a zenei tehetségeket, de bármely más terület kiválóságait is gondozza. Dr. Szilágyiné Pálkövi Mária, Bonis Bona díjas közoktatási-tehetségfejlesztő szakértő honlapjukat, a korezett.hu címet ajánlja az érdeklődők figyelmébe, tőlük kaphatnak információt a tutor- és partneri hálózatról.