Több mint négyszáz kilogramm halat fogtak a tűzoltók

 Kocsis Antal ny. tű. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség részéről köszöntötte a résztvevőket és ismertette a versenyszabályokat, köztük azt, hogy a horogra akadt halakat a mérlegelés után vissza kell engedni a tóba, illetve egy bottal lehetett horgászni, úszós, vagy fenekező módszerrel.

Amurok, szürke harcsák, süllők és keszegek vártak a csapatokra, akik mind a megyei hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságokról indultak az idei versenyen.

A tűzoltók ezúttal is megmutatták, hogy nem aprózzák el a fogott mennyiséget, összességében 406 kilogramm halat fogtak ki a tóból.

A legtöbb halat Kovács György, a Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársa fogta, majd Horváth Tibor, Timku Tamás és Tolnai Ferenc, Bartha László, valamint Pásztor László követte, akik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség és a Monster Carp Kft. ajándékait vihették haza. A legnagyobb halat Timku Tamás fogta, különdíjban pedig Pósán Lászlóné részesült a IV. Turkó Sándor tűzoltó horgász emlékversenyen.

Felnőtt kategória:

6. helyezett: Pásztor László 25 030 gramm

5. helyezett: Bartha László 25 475 gramm

4. helyezett: Tolnai Ferenc 28 320 gramm

 

3. helyezett: Timku Tamás 57 125 gramm

2. helyezett: Horváth Tibor 57 130 gramm

1. helyezett: Kovács György 66 360 gramm

 

 

Legnagyobb halat fogó: Timku Tamás 11 175 gramm

Különdíj: Pósán Lászlóné

 

(Forrás: katasztrofavdelem.hu)

(Fotó: Nagy Imre ny. tű. alezredes)