Többszemközt Boldizsár Ildikóval – A mesekutató, író november 9-én érkezik a Bencs Villába

November kilencedikén, kedden 17.30-tól Boldizsár Ildikót láthatják-hallhatják a Bencs Villában. Népszerű író, szerkesztő, mesekutató, a meseterápia módszerének kidolgozója, egyetemi oktató, aki szerint a meséket vissza kell adni a felnőtteknek, és tévhit, hogy a műfaj válságban lenne.

Boldizsár Ildikó Dunaújvárosban született, Ildikó napján, író, szerkesztő, mesekutató, a meseterápia módszerének kidolgozója. 2014 januárjában megalapította a Metamorphoses Meseterápiás Egyesületet, és létrehozta a Fabuláriumot, a tértől és időtől független tudástárat, amelynek szellemi vezetője. A mesekönyvek mellett megírta a Metamorphoses Meseterápiás Módszer három alaptankönyvét, valamint két, kutatásaival kapcsolatos kötetet. A kezdetekről így beszélt:

„Meseterapeutaként 1996-ban kezdtem dolgozni, kórházakba jártam mesét mondani gyerekeknek és felnőtteknek, és eközben tettem szert azokra a tapasztalatokra, amelyek gyógyító munkámban segítettek. Tizenöt év elméleti kutatás után fordultam a mesék gyakorlati alkalmazása felé, s újabb tíz év tapasztalatai alapján dolgoztam ki a Metamorphoses Meseterápiás Módszert, amely 2010 óta könyv formájában is rendelkezésére áll azoknak, akik ezt a terápiás formát alkalmazzák munkájuk során (pl. kórházakban, nevelési tanácsadókban, iskolákban, börtönökben, pszichoterápiában).” 

2016-ban nyitotta meg a Metamorphoses Meseterápiás Központot, ahol különböző képzéseket, egyéni terápiákat és mesecsoportokat tart elsősorban felnőttek részére, de különböző témákban gyerek- és ifjúsági táborokat is szerveznek. Sok helyen tanított és tanít: gyermekirodalmat, kiadói menedzsmentet, meseesztétikát. Mesekutatóként 1999-ben megkapta a néprajztudomány kandidátusa címet. Kandidátusi értekezésében azt vizsgálta, milyen kapcsolat áll fenn az ősi varázsmesék és napjaink meséi között.

Elismert és keresett alkotó és előadó itthon és külföldön is, legutóbb Párizsban pszichológusoknak, majd pedagógusoknak tartott előadásokat.

Már sokan tudják, hogy a Többszemközt című beszélgetős esteken Kováts Dénes élő mélyinterjúi részesei lehetnek az érdeklődők a Bencs Villában, melyek során a házigazda érdekes és érdemes vendégeket faggat életükről, munkásságukról, nem kerülve ki a nehéz és a humoros helyzeteket, az életpálya csúcsait és mélységeit sem. Így lesz ez november 9-én is, amikor Boldizsár Ildikót kérdezi a mesék terápiás hatásairól, a mese fontosságáról, arról, miként jelenthet a mese akár kiutat is egy-egy negatív élethelyzetből. Természetesen nem maradhat el a mesélés sem!

Jegyvásárlás:

Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyiroda, Nyíregyháza, Színház u. 2.

(hétfőtől péntekig 9-17 óráig)

+36-42-507-006, +36-30-303-2875, +36-20-233-2926, szervezes@moriczszinhaz.hu

Bencs Villa, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54.,

(hétfő és csütörtök kivételével minden nap: 10-17 óráig), +36-20-461-4551

info@bencsvilla.hu

Online: https://www.moriczszinhaz.hu/jegyvasarlas