Kényelmes szállodai szoba, csillámló víztükör, trópusi pára és fehér homokos strand. Az emberek többsége valahogy így képzel el egy ideális nyaralást, kivételek azonban mindig vannak. A 31 éves Monyók Bence többre vágyott, mint egy buszos utazás: a tenger helyett a hegyeket, a puha ágy helyett pedig a sátras vadkempinget választotta. Grúziában töltötte a vakációját, ahol a Kaukázusban 5 nap alatt 400 kilométert tekert le kerékpárjával.

Képzeljék el, hogy a nyugati civilizációt hátrahagyva, egy teljesen idegen országban ébrednek fel. Nem ismerik annak a nyelvét, a kultúráját, nincs önök mellett senki, és szállást sem foglaltak. Az összes holmijuk a kerékpárjukon elfér, ezzel kellene nekivágni a Kaukázus gyöngyszemének, sokszor az órákon át szakadó eső ellenére is. Mit tennének? Kétségtelen: bekapcsolna az életösztönük és a bármilyen lehetetlennek tűnő helyzetet is megoldanák, mert a cél a túlélés. Az egykoron vasváris diák, Monyók Bence számtalan ilyennel találkozott az egyhetes, nem mindennapi vakációja során. Azt mondja, Grúzia számára bakancslistás hely volt. Mivel pedig most a viszonylag kedvező utazási feltételek miatt könnyű eljutni oda, gyorsan lecsapott egy olcsó repülőjegyre és néhány hét elteltével már a Kaukázusban találta magát.

Körtúra, masszív esőzésekkel

– Egy hetet töltöttem Grúziában, ebből öt nap folyamatos kerékpározással telt – idézte fel a vakációjának pillanatait a fiatal túrázó. – Tulajdonképpen az úgynevezett bikepacking módszert követtem, ami a túrakerékpározás és a minimalista kempingezés ötvözete. A lényege az volt, hogy nagyon kevés, könnyű felszerelést vittem magammal, hogy minél kényelmesebb legyen a tekerés. Viszont így olyan helyeken is tudtam közlekedni, ahol sok csomag esetén nem lehetett volna. Persze, volt hátránya is, hiszen a kevés felszerelés kevésbé komfortos. Volt csomagom a váznál, a kormánynál, de még hátul, a nyeregcsövön is.

Az útvonalat kihívás volt összeállítania, hiszen kevés az ilyen jellegű úti beszámoló az országról, és azzal is számolnia kellett, hogy az utak nagy része nem aszfaltozott.

– A Kaukázust szerettem volna megcélozni, hiszen amikor az ember felteker 2000 méter fölé és látja a 4-5 ezer méteres hegyek csúcsait, az brutális látvány. Tulajdonképpen egy körtúrát tettem meg, masszív esőzésekkel megszínesítve.

„Tele voltam félelemmel”

– Kutaisiben szálltam le a repülőről, onnan iránytaxival elmentem Zugdidibe, ahol kezdetét vette a 400 kilométeres tekerésem. Ez töltötte ki a napjaimat, a masszív szintemelkedésem miatt változóan 50–100 kilométereket ültem a bringámon. Nem tagadom, már az útvonaltervezés során is akadtak félelmeim, mert egyrészt egyedül vágtam neki, másrészt alig vihettem magammal felszerelést, harmadrészt pedig tartanom kellett a grúz pásztorkutyák támadásától, de ahogy bringára pattantam, éreztem, minden rendben lesz.

Kevés a kerékpáros

– Grúziában nagyon kevés kerékpáros van, ez a káoszos közlekedési kultúrának is köszönhető és persze a domborzati viszonyoknak is. Bár kerékpáros turistával sem találkoztam, Grúzia egy legendásan barátságos ország. Sok autós lassított, dudált, integetett, amikor meglátott engem, és nagy élmény volt, hogy sikerült oroszokkal, ukránokkal és pakisztánokkal is beszélgetni.

„Néhány csomagban volt az élete”

Bence azt mondja, előfordult, hogy este 10 órakor érkezett be egy városba a kerékpározástól kimerülve és akkor kellett szállást találnia. A hat ott töltött éjszaka közül hármat vadkempingezett, három éjszakát pedig olcsó szálláson töltött el a higiéniai szükségletek miatt.

– Volt, hogy megijedtem, mert nem tudtam, hol állíthatnám fel a sátramat, de aztán bekapcsoltak az életösztönök. Az első vadkempinges éjszakám egy filagória alatt volt orosz, ukrán stopposok társaságában, a második egy kisváros közepén, egy õrtorony mellett, a harmadik pedig egy folyóvölgyben, egy forrásnál. Ami az étkezést illeti, volt nálam főzőszett, vittem magammal rizst, bulgurt, kolbászt, de többször a helyi specialitást is megkóstoltam.

Folyamatos kőomlások

– Az egy hét alatt nem éreztem, hogy az életem bármikor is veszélyben lett volna, de tény, hogy volt, ami kihívás elé állított. Első nap például esett az eső, és mivel egy széles folyóvölgy mellett kellett elhaladnom, ahol meredek sziklafalak vannak, folyamatosak voltak a kőomlások, amik persze egyszer defektet is eredményeztek.

Bence úgy fogalmaz, hogy mindvégig magával szemben támasztott kihívást, mert kíváncsi volt arra, hogy mire képes. A mindennapok során ugyanis szerinte elkényelmesedünk, de amikor egyedül vagyunk egy idegen országban, aminek nem ismerjük a nyelvét sem, ott az életet jelentő vízutánpótlás és a tájékozódás miatt is egyszerűen küzdeni kell.

Bár még alig tért haza Grúziából a fiatal túrázó, már meg is vette a repülőjegyét a következő útra. Hasonló kihívásokat pedig még a jövőben is állít majd maga elé, egyelőre szlovák és román terepeken, de nem titkolt célja, hogy visszatér még egyszer Grúziába is, persze csakis a kerékpárjával...