Torna érmek - sikeresen szerepeltek a megye tanulói a diákolimpián

 A Magyar Diáksport Szövetség a 2017/2018. tanévben immár 31. alkalommal hirdette meg az ország valamennyi általános és középiskolájában a Diákolimpia eseménysorozatát. A Diákolimpia, mint a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozás területén is kiemelkedő jelentőségű versenyrendszerében, mintegy 280 000 tanuló vesz részt a 6 és 18 év közötti korosztályban, 18 sportágban, nemenként hat korcsoportban. Az eseménysorozat keretein belül 2018. március 10-11. között került megrendezésre Budapesten a Torna Diákolimpia országos döntője. Kisvárdáról a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium (edző Juhász Béla) valamint a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimnázium (edző Nagy József) csapata is remekül szerepelt, és érmekkel tértek haza. Hétfőn Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke is köszöntötte a versenyzőket, és bízik abban, hogy a jövőben is sikeresek lesznek. 

 
TORNA DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ 
 
I. korcsoport "B" kategória fiú
csapatbajnokság:
6.  Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak Ált. Isk. és Gimn.
 
III-IV. korcsoport "B" kategória fiú
csapatbajnokság:
3. Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn.
 
V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória fiú
 csapatbajnokság:
2.  Kisvárda Bessenyei György Gimnázium
7.  Kisvárda Szent László Katolikus Gimn., Szakgimn., Ált. Isk., Koll. és Óvoda

I. korcsoport "B" kategória fiú
  
egyéni bajnokság: 
27.  Bora Máté Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak Ált. Isk. és Gimn.
27.  Váczi Levente Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak Ált. Isk. és Gimn.
32. Yaacov Yarden Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak Ált. Isk. és Gimn.
42.  Szűcs Áron István Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak Ált. Isk. és Gimn.
46.  Bakos Péter Kisvárda Várady Kata Református Ált. Isk.
46. Gurály Zalán Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak Ált. Isk. és Gimn.
54. Nagy Levente Gábor Kisvárda Várady Kata Református Ált. Isk
56. Yaacov Tomer Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak Ált. Isk. és Gimn.
 
II. korcsoport "B" kategória fiú:
 
egyéni bajnokság: 
18. Takács Norbert Kisvárda Várady Kata Református Gimnázium
63. László Ádám Kisvárda Szent László Ált. Isk.
66. Szabó Nándor Kisvárda Szent László Ált. Isk.
 
 III-IV. korcsoport "B" kategória fiú
 
 egyéni bajnokság:
5.  Vadas Vince Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn
11.  Magyar Zsombor Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn.
15.  Molnár Levente Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn.
27. Rontó Milán Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn.
34. Szilágyi Attila Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn.
52. Gurály Tamás Nyíregyháza Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn.
 
V-VI. korcsoport  "B" kategória fiú
  
egyéni bajnokság:
3.  Bologh Dávid Kisvárda Bessenyei György Gimnázium
7.  Erdős Tamás Kisvárda Bessenyei György Gimnázium
10.  Nagy Dániel Kisvárda Szent László Katolikus Gimn., Szakgimn., Ált. Isk., Koll. és Óvoda
13. Szanyi Mété Kisvárda Bessenyei György Gimnázium
25. Pilcsák Vencel Kisvárda Szent László Katolikus Gimn., Szakgimn., Ált. Isk., Koll. és Óvoda 
26. Olajos László Kisvárda Szent László Katolikus Gimn., Szakgimn., Ált. Isk., Koll. és Óvoda 
29. Réti György Martin Kisvárda Bessenyei György Gimnázium
40. Filep Dénes Kisvárda Szent László Katolikus Gimn., Szakgimn., Ált. Isk., Koll. és Óvoda
40. Takács Marcell Kisvárda Bessenyei György Gimnázium
56. Barkaszi Dániel Kisvárda Szent László Katolikus Gimn., Szakgimn., Ált. Isk., Koll. és Óvoda
62. Ignéczi Ádám Kisvárda Szent László Katolikus Gimn., Szakgimn., Ált. Isk., Koll. és Óvoda
70. Hanyu Attila Kisvárda Bessenyei György Gimnázium