Újabb győzelmével alapszakasz 3. az AQUA SE U14-es pólócsapata
Az Angyalföldi Sportiskola csapatait fogadta az AQUA SE Nyíregyháza fiú Országos A2 Bajnokságban szereplő utánpótlása vasárnap a városi uszodában. Két győzelem és egy vereség a mérleg. Az U18-as csapat bravúr győzelmet aratott a listavezető ellen, az U14-es csapat a csoport rangadón verte az eddig harmadik helyezett ASI-t, és ezzel a két csapat helyet cserélt a tabellán, az U16-osok vereséggel zártak.
Az első mérkőzésen az U18-asok gólzáporos kezdő negyed után (5-6), jelentősen feljavuló védekezéssel a félidő végére fordítani tudtak (11-9), és meglepetésre, magabiztos győzelmet arattak (19-13) a listavezető ASI ellen.
Következett a második meccs: a 3. helyen álló budapesti ASI, és a negyedik AQUA U14-es csapatai között. Igazi rangadónak indult a mérkőzés, a szoros - és hátránnyal záruló - első negyed után (1-2) magára talált a hazai csapat. A következő két negyednyi kiváló védekezés, és a rengeteg kidolgozott helyzet eredményre vezetett, így az utolsó negyedre 9-3-as előnnyel fordult a csapat. A végjáték már jelentős változás nem hozott, végül az AQUA biztosan nyert 12-7-re, megszerezve ezzel az alapszakasz 3. helyét.
A gyermek csapat edzője, Éder Zsolt értékelése:
- Gratulálok a fiúknak az alapszakasz 3. helyéhez! Megdolgoztak a sikerért! 8 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség a mérlegünk. A mai mérkőzésen az első negyedben sokat kapkodtunk, ezzel magunkra húztuk az ellenfelünket. A második negyed közepétől mind védekezésben, mind támadásban hatékonnyá vált a játékunk. Sikerült végig kikapcsolni az ellenfél legjobbjait, illetve eredményesek voltak a megúszásaink, ami gólokban is megmutatkozott. A két negyednyi összeszedett játék elég volt a várt győzelemhez. Köszönjük szurkolóink egész szezonban nyújtott bíztatását!
Az U16-osok nem tudták folytatni a nap jó sorozatát. Szoros negyedeket játszva, de alulmaradtak a határozottabban támadó ASI ellen.
Hatvani Péter értékelése:
- Szépen zárta az ifi csapat az alapszakaszt. Egy közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk sok góllal. Úgy gondolom ez volt a játéknap legjobb mérkőzése, hiszen nagyon összeszedett és higgadt játék kellet ahhoz, hogy az eddig veretlen ellenfelünkkel szemben győztesen szálljunk ki a medencéből. Az első negyedben a védekezésnél hiányzott egy-kettő blokk, de a szünetben ezt átbeszéltük és sikerült kijavítanunk a hibákat. A támadásainkat higgadtan, kapkodás nélkül játszottuk kihasználva a támadóidőnket. Az emberelőnyökben fegyelmezettek voltunk. Ma és a múlt heti mérkőzésen is látszott az, amit a srácok mondanak: Egy szív egy dobbanás. Nagyon büszke vagyok a csapatomra! A serdülőknél egy kicsivel szorosabb mérkőzésre számítottam, sokszor fordultak le rólunk. Figyelmetlenek voltunk. Azonban az mindenféleképpen pozitívum, hogy szoros negyedeket játszottunk. A serdülőkre is büszke vagyok, hogy ilyen kitartással csinálják az edzéseket. Köszönöm minden játékosomnak és szülőnek a 2024-es évet. Még edzünk a héten, utána jön a pihenés és januárban jöhet a felkészülési időszak majd februárban folytatjuk az Országos Bajnokságot.
Eredmények:
Ifjúsági (U18):
AQUA SE Nyíregyháza – Angyalföldi Sportiskola 19 – 13 (5-6, 6-3, 5-2, 3-2)
AQUA SE: HARASZTI V. – SZÉKELY Á. 5, PETRÓCZI Á. 3, RADÓCZI B. 6, - Éder-Pavolek D. 2,
DOROGI L. 2, Tolnai D. 1,
Csere: Koi G., Tilistyák B., Tégel Á., Tilki D., Varga S.
Gyermek (U14):
AQUA SE Nyíregyháza – Angyalföldi Sportiskola 12 – 7 (1-2, 4-1, 4-0, 3-4)
AQUA SE: UDVARHELYI M. – Radóczi S., Kusnyér Á. 2, HIMICS P. 1 – Tári R., JÁVOR E.2, SIMON D. 7,
Csere:, Bíró D., Koi Sz., Koncz I., Horváth Z., Nemes B., Kokas Á., Dávida K. (kapus)
Serdülő (U16):
AQUA SE Nyíregyháza – Angyalföldi Sportiskola 7 – 13 (2-4, 2-3, 1-2, 2-4)
AQUA SE: Szedlár Sz. – Varga S., TOMORI D. 1, Simon D. 1 – Tégel Á., TILKI D. 1, TOLNAI D. 2
Csere: Koi G., Kusnyér Á., Szupkay-Papp Sz., Jávor E. 1, Himics P., Horváth A. 1