Újabb habilitált oktató az egyetemen

Dr. Zsoldos Ildikót, a Történettudományi és Filozófia Intézet oktatóját a Debreceni Egyetem Habilitációs Bizottsága történelemtudomány tudományágban habilitált doktorrá nyilvánította. Dr. Zsoldos Ildikó 98,66 százalékos eredménnyel tartotta meg előadásait. Habilitációs értekezésének – mely a dualizmus válságperiódusának pártszisztémájára fókuszál – vannak lokális vonatkozásai. A történelmi Szatmár vármegye dualizmus kori története mindeddig feldolgozatlan volt. Adódott ez abból a körülményből, hogy a trianoni békében foganatosított területrendezés következtében a vármegyei levéltár kettészakadt. Iratanyagának egy részét a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára őrzi, másik részét a kolozsvári Kolozs Megyei Állami Levéltár. Szatmárnémeti történetével kapcsolatos dokumentumok pedig a Szatmár Megyei Állami Levéltárban lelhetőek fel.

Dr. Zsoldos Ildikó kutatásainak egyik nóvuma a magyar történettudomány által meglehetősen elhanyagolt szatmári Vécsey család szerepvállalásának értékelése. A Vécseyek családi archívuma szintén Kolozsvárott kutatható. Ez a Habsburg-dinasztiához sok szállal kapcsolódó arisztokrata família folyamatos érintkezésben állt a legfelsőbb politikai körökkel. Többek között a habilitációs dolgozatban szintén górcső alá vett nagykárolyi Károlyi családdal, melynek feje a vizsgált időszakban gróf Károlyi István volt, akit egykor szoros barátság fűzött Ferenc József és Erzsébet királyné tragikus sorsú fiához, Rudolf trónörököshöz.

Zsoldos Ildikó elmondta, hogy pályáján különösen fontosnak tartja a történelemtanár-képzésben végzett munkáját. A Nyíregyházi Egyetemen az úgynevezett „hosszú 19. századi” magyar és egyetemes történelem tárgyköréhez kapcsolódó kurzusokat oktat. A jövőbeni tervei között szerepel, hogy az általa kutatott, de a történelemtudomány által elhanyagolt Vécsey család monográfiáját szeretné publikálni.