Újabb tízmilliárdok Nyíregyházának

A miniszteri biztos arról is tájékoztatott, hogy az Európai Bizottság elfogadta Magyarország 2014-től 2020-ig tartó Vidékfejlesztési Programját. Brüsszel azzal is egyetértett, hogy a kormány a nagybirtokok helyett a kis- és közepes birtokokat támogassa. A program összforrása 1 300 milliárd forint, a célja pedig a mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének növelése, a vidéki munkahelyek megőrzése, valamint új munkahelyek teremtése. Az első pályázatok szeptemberben jelennek majd meg.

 

Gyorsabb pályáztatás

 

Jó ütemben haladnak a korábbi uniós költségvetési ciklus forrásainak kifizetései hazánkban. Az év végéig lehívható 8 200 milliárd forintból a mai napig 7 987 milliárd jutott el a pályázókhoz. A 2014 és 2020 közötti új támogatási ciklusban a kormány felgyorsítja a pályáztatást, 2017. június végéig a teljes támogatási keretösszeget meghirdetik a vállalkozások és önkormányzatok részére. Egy szabályzat szerint az előző, 2007 és 2013 közötti uniós támogatási ciklus forrásait idén december végéig lehet felhasználni.