Újévi köszöntés a városházán – Jókívánságokat és szerencsét hoztak a kéményseprők

Jan 6, 2025

Újévi jókívánságokkal érkeztek a kéményseprők hétfőn a városházára. Látogatásuk már több évtizedes hagyománynak számít a városban, a hiedelem szerint az esztendő első napjaiban látott kéményseprő szerencsét hoz. Az eseményen dr. Kovács Ferenc polgármester, valamint Jászai Menyhért és dr. Podlovics Roland alpolgármesterek összefoglalták az előző év legfontosabb eseményeit, továbbá megfogalmazták várakozásaikat a 2025-ös esztendőre.

 

Díszruhában, cilinderben, rugós kotróval érkeztek új évet köszönteni a kéményseprők a városházára hétfőn délelőtt. A szerencsehozó mesteremberek a sajtó munkatársainak is megfogalmazták jókívánságaikat.

Dr. Kovács Ferenc polgármester a két alpolgármesterrel, Jászai Menyhérttel és dr. Podlovics Rolanddal értékelte a 2024-es esztendőt. Emlékeztettek: a tavalyi év számos kihívással és nehézséggel volt tele, azonban ennek ellenére is sikeres 12 hónap van mögöttünk.

„Sikeres év áll mögöttünk”

– A két legnagyobb beruházásunkból az egyik, amely összegszerűen is a legnagyobb volt, a Városi Stadion átadása volt, amibe beletartozott a környezet, a Szabadidősport-központ, a rekortán futópálya, a kispályás pályák felújítása is, és egyéb felújítások is történtek. A másik szintén 10 milliárd forint feletti beruházás a Nyíregyházi Állatparkban fejeződött be, ez a Jégvilág Interaktív Állatbemutató átadása volt, aminek nagyon nagy sikere van. Ennek nagyon örülök, hiszen 650 000 feletti volt idén a látogatószám. Korábban háromszor lett Európa legjobb állatkertje a nyíregyházi, ekkor még 500 000 alatt volt a látogatószám, már egy más kategóriában vagyunk, remélem ezt itt is meg tudjuk valósítani ilyen sikerrel. Ezen kívül számos olyan fejlesztés történt, amit sikerrel meg tudtunk valósítani – hangsúlyozta az eseményen dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Dr. Kovács Ferenc polgármester kiemelte, hogy az elmúlt évben bölcsődék újultak meg, Kőlaposon gyalogátkelőhelyet alakítottak ki a lakosság kérésére, befejeződött az Ószőlő, Fürdő és Berenát utca felújítása, amelyek mellett 26 út és 30 járdaszakasz felújítása történt meg. Kiépítettek parkolókat, játszótereket, kutyafuttatókat, fejlesztették a közvilágítást, valamint további térfigyelő kamerákat helyeztek ki a közbiztonság érdekében.

Az Ipari Park a jövő

A Nyíregyházi, úgynevezett Déli Ipari Park infrastrukturális fejlesztésének első, közel 40 milliárdos üteme jelenleg 82%-os készültségben van, de már a második ütem kivitelezési tervei is elkészültek, a közbeszerzési eljárást hamarosan szeretnék megindítani – erről már dr. Podlovics Roland alpolgármester adott tájékoztatást.

– A második ütem tulajdonképpen már a nem szűken vett ipari park területeknek a fejlesztését fogja érinteni, háttérfejlesztések lesznek. Távvezetékek fognak épülni, és számos olyan műszaki tartalom van, amely úgy gondolom, hogy a városlakók számára is kiemelten fontos lehet. Ilyen például a 4911-es utat összekötő nagyszállási csomópont átalakítása. Fontos, hogy egy baleseti gócpontról beszélünk és a korábbi tapasztalatokból, mint például a nyírpazonyi csomópont átépítéséből látható – ahol az önkormányzat saját költségből gyalogátkelőhelyet létesített – komoly előrelépést jelentett balesetvédelmi szempontból. Ez most egy hasonlóan fontos előrelépés lesz a 2025-ös évben – emelte ki dr. Podlovics Roland.

Dr. Podlovics Roland a harmadik ütemről is beszélt az eseményen, hangsúlyozta, ennek keretében a legfontosabb a monitoring rendszer befejezése lesz, amely Magyarországon is egyedülálló. Kitért arra is, hogy jelenleg a betelepülő nagyvállalatok közül már van, amelyik használatbavételi engedéllyel rendelkezik, ilyen például a Boysen, amely akár már nyár közepén elkezdheti a termelést. A W-Scope a tervek szerint az első negyedévben részleges használatbavételi engedélyt kérvényez, a Sunwoda pedig folytatja az építkezést. Az alpolgármester azt is kiemelte, a Qvantum, amely első Svédországon kívüli gyárát hozta el Nyíregyházára, az első félévben megkezdheti a próbaüzemi gyártást. A svéd vállalat a termelését tavalyelőtt decemberben leállító Electrolux létesítményét vásárolta meg, az ott dolgozók jelentős részének pedig lehetőséget biztosított az elhelyezkedésre, ez 600 főt jelent.

A fejlesztések eszközként is szolgálnak

A fejlesztések és a stabil anyagi háttér ugyanakkor nemcsak célként, hanem eszközként is szolgálnak, hogy városunkban az életminőség tovább javuljon – erről már Jászai Menyhért alpolgármester beszélt a tájékoztatón.

– Intézményrendszerünkben több mint 1000 ember dolgozik, komoly feladat, hogy az aktuális kihívásoknak megfelelően tudjuk működtetni az ellátásokat. A fejlesztések mellett legalább annyira fontos, hogy az egészségügyi alapellátás, a szociális programok működjenek, legyen tűzifa, amit az önkormányzat saját forrásból biztosít korlátlan mennyiségben. A változó világ érinti ezeket a területeket is, ahogy a jogszabályváltozások is. Örülünk a kötelező béremeléseknek, mint például a pedagógus béremelések, ez az önkormányzat esetében is több száz embert érint. De saját erőből is voltak bérfejlesztések, mert azt gondoltuk 2024-ben, hogy aki nem kap központilag bérfejlesztést, általunk ők is részesüljenek benne – tette hozzá Jászai Menyhért.

Az önkormányzati intézményrendszert össze sem lehet hasonlítani a 2010-es állapothoz képest, akár a szociális, kulturális, sport, turisztikai vagy gazdasági területet tekintve – erről már dr. Kovács Ferenc polgármester beszélt. Azt is kiemelte, ezt a szintet meg kell tartani, többek között ez is a 2025-ös célkitűzések között szerepel, ahogy számos más fejlesztés.

Mozgalmas év vár Nyíregyházára

– A Kossuth utcán szeptember közepe óta zajlik egy fejlesztés, Kassával együtt egy Interreges pályázatot nyertünk, amelynek központi célja, hogy hogyan lehet nagyvárosokban a klímaváltozást, amely villámárvizekkel jár, kezelni. Karácsony előtt pedig megjött a jó hír, hogy Szatmárnémetivel együtt nyertünk egy másik pályázatot, amelynek keretében a Bocskai utca 25. szám alatt egy önkormányzati épületünk felújítását tudjuk megvalósítani. Terveink szerint egy kulturális központ lesz majd a helyszínen, de emellett dolgozunk számos pályázaton is, a legnagyobb csomag a TOP Plusz, ahova 25 pályázatot adtunk be – mondta el a város polgármestere.

Ezek az európai uniós pályázatok – melyre a megyei jogú városok közül Nyíregyháza kapta a legnagyobb, 52,8 milliárd forintos forrást – többek között a fenntartható közlekedésfejlesztést, további útfelújításokat, bölcsődék és óvodák korszerűsítését, energetikai újításokat, valamint a Jósa András Múzeum komplex felújítását célozzák. Mint az eseményen elhangzott, a célok eléréséhez továbbra is fontos lesz a gazdasági mutatók jó ütemű növekedése, valamint a háttérben folyó szakmai munka és a kivitelezés.

A szerencse pedig a kéményseprők látogatásával már megérkezett, a városvezetés, a mesteremberek és a sajtó munkatársai pezsgős koccintással köszöntötték az új évet.

Kapcsolódó galéria

Újévi jókívánságok a Városházán - 2025

Előző hír
Ma van vízkereszt napja - Jézus Krisztus megjelenésére emlékeznek a keresztények
Következő hír
Meghúzta a buszt, és elhajtott

Kapcsolódó híreink