Ülésezett a közgyűlés

Elismerések átadásával kezdődött a nyíregyházi képviselő-testület áprilisi ülése. A „Nyíregyháza Város Közbiztonságáért” „Sztárek Ferenc-díj”-at a város közbiztonsága érdekében végzett áldozatkész és felelősségteljes tevékenysége elismeréseként Ferenc Róbert rendőr ezredes vehette át. A „Nyíregyháza Város Sportjáért” „Kovács (Bütyök) József díj”-at pedig Sitku Ernőnek, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. élsportigazgatójának adományozták. A közgyűlés zárt üléssel folytatódott, amelyen többek között a város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett, menetrend szerinti helyi személyszállítás jövőjéről is tárgyaltak.

További képekért kattintson a fotóra!

Halkóné dr. Rudolf Éva, a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese szerint most a legfontosabb feladata a városvezetésnek, hogy biztosítsa Nyíregyházán a zökkenőmentes tömegközlekedést. Ezért a tervek szerint a jövő év nyaráig megállapodás alapján továbbra is együttműködnek a jelenlegi szolgáltatóval.
Nagy László, az MSZP képviselője kiemelte, hogy a kormányzat országosan is támogatja a közösségi közlekedést, de az elosztása igazságtalan. A források döntő része Budapestre korlátozódik, és a vidéki önkormányzatokat magukra hagyják. Ezen változtatni kellene.

Béres Csaba a Jobbik képviselője továbbra is egy saját, vagy konszern alapú közösségi közlekedés létrehozását javasolja az önkormányzatnak. Szerinte ezzel reform lépéssel meg lehetne törni a jelenlegi szolgáltató sajnálatos monopol helyzetét.

 

2018 NYARÁIG MEGHOSSZABBÍTOTTÁK A SZERZŐDÉST

 

A zárt ülést követően dr. Kovács Ferenc polgármester foglalta össze a döntés lényegét. Elfogadták az április 30-ig érvényben lévő szerződés módosítását, melyet 2018. június 30-ig meghosszabbítottak. Ezt a szünetben alá is írták Pelcz Gáborral, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatójával. A szerződés fontos része az is, hogy közösen készülnek fel a gázüzemű buszok érkezésével kapcsolatos feladatok ellátására, és folytatják a tárgyalásokat is.

 

Az autóbusszal végzett, menetrend szerinti helyi személyszállítás közszolgáltatási szerződésének elmúlt évi teljesítéséről szóló napirend kapcsán több képviselői kérdés is felmerült. A legfontosabbra, ami a 41 darab gázüzemű autóbusz forgalomba állítását célozta, Pelcz Gábor, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója válaszolt. Azt mondta, ha minden jól megy, idén novemberben-decemberben a város gázüzemű autóbuszai forgalomba tudnak állni. A vezérigazgató hozzáfűzte, amikor ez megtörténik, a régi buszok közül már csak a modern Solarisok futnak majd. A közlekedési központnál is folyamatban van 40 gázüzemű busz beszerzése, ezek is Nyíregyházára kerülnek majd, a tervek szerint tehát bő másfél év múlva csak gázos buszok járnak a megyeszékhelyen.

 

ÚJ RENDELETEK ÉS TÁMOGATÁS

 

További képekért kattintson a fotóra!

A képviselők önkormányzati rendeletet alkottak a temetőkről és a temetkezési tevékenységről. Ez többek között szabályozza a koporsós és a hamvasztásos temetés rendjét, a sírhelyek, sírboltok, urnafülkék használati idejét, valamint ezek díjszabásait.

A törvényi szabályozás szükségessé tette egy új rendelet megalkotását a helyi iparűzési adóról. Az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó évi mértéke az adóalap 2 százalékában került meghatározásra. Az Önkormányzat a kisvállalkozások támogatása érdekében adókedvezményt biztosít azoknak a vállalkozásoknak, akiknek a vállalkozási szintű adóalapja a 2,5 millió forintot nem haladja meg. Az adókedvezmény mértéke Nyíregyháza illetékességi területére jutó települési szintű adóalap után számított adó 60 százaléka.

A közgyűlés jóváhagyta a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel kötendő megállapodást, amely a Digitális Magyarország Nyíregyházi Alprogramjának végrehajtásához szükséges.

Napirendre került a helyi önszerveződő közösségek elmúlt évre biztosított pályázati támogatásainak pénzügyi elszámolása, valamint a benyújtott pályázatok elbírálása is. A civil, a kulturális, a közbiztonsági és a városfejlesztési és környezetvédelmi alapokban összesen több, mint 15 és fél millió forint áll rendelkezésre.

 

FEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK

 

A képviselők több pályázati programról is tanácskoztak. A „Kárpát-Medence Néptánc-Fesztivál a 8. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál jegyében" című programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma 4 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Egyetértettek az „Óvodafejlesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál – II. ütem" című pályázati program elképzeléseivel is. A 8 óvoda és 1 bölcsőde felújítását tartalmazó, több mint 900 millió forintos összköltségvetésű, saját erőt nem igénylő pályázatot jóváhagyták. A Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című felhívás keretében 4 bölcsődét is szeretne felújítani a város, itt közel 240 millió forintra pályáznak önerő nélkül. Emellett a Jósa András Oktatókórház területén létesítendő új óvoda külső környezeti munkáira 72 millió forintos támogatást szeretnének elnyerni. Nyíregyháza a központi költségvetési forrás terhére kiírt önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásával is élni kíván, amely a belterületi utak felújítását segíti. Több mint 64 millióra pályáznak, amelyhez az önkormányzat biztosítja a 24 millió forintos saját erőt.

Szoboszlai Tibor