Úszás - remek eredmények születtek a diákolimpiai döntőben

A hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában került megrendezésre a 2017/2018. tanév Úszás Diákolimpia® Országos Döntője. A hétvégi rendezvényen az I., II., III., IV., V-VI. korcsoportba tartozó lány és fiú egyéni versenyzők és váltócsapatok mérték össze tudásukat. A versengés végén a legjobbak elnyerték a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet.
Hazánk első újkori olimpiai aranyérmeit 1896-ban úszásban szerezte. Az akkori bajnok Hajós Alfréd 100 és 1200 méter gyorson is első tudott lenni. A sportág népszerűsége azóta is töretlen. Köszönhető ez egyrészről a hazai rendezésű kiváló világversenyeknek úgy, mint a 2017-es FINA Világbajnokság, vagy a szintén tavaly megtartott budapesti ISF Iskolai Úszó VB. Más részről pedig a nagyszerű hazai sportolóknak, akik évről-évre erősítik a magyar úszósport elismertségét. Évente számos fiatal kezd el úszni olyan példaképeket követve, mint Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Kovács Ágnes, Hosszú Katinka vagy Cseh László. A Diákolimpia® sportágak között is igen nagy népszerűségnek örvend az úszás. Az idei tanévben több mint 25 ezer fiatal nevezett be az országos bajnokságba. Közülük kerültek ki a legjobb egyéni versenyzők és váltócsapatok, közel 2500 fő, akik a hódmezővásárhelyi Országos Döntőben mérték össze tudásukat.

A március 23-25. között megrendezett finálénak a Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont. A résztvevő fiatalok I., II., III., IV., V-VI. korcsoportban versengtek. A küzdelmek végén a legjobb egyéni versenyzők és váltócsapatok érem díjazásban részesültek. A hétvége során összesen 110 darab arany-, 110 darab ezüst- és 110 darab bronzérem került kiosztásra. A Diákolimpia® versenyek fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnökei közt pedig megtalálható többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Palkovics László közoktatásért felelős államtitkár is.

A hétvégi Országos Döntőnek otthont adó Hódmezővásárhelyen az úszás nagy népszerűségnek örvend. 2016-ban a Csongrád megyei városban rendezték meg a junior úszó Európa-bajnokságot. Hódmezővásárhelyen kiemelt fontosságú a sport és az utánpótlás-nevelés támogatása. A városban 15 év alatt csaknem 7 milliárd forintot fordítottak sportcélú beruházásokra. Ezen felül évről-évre elismerésben részesítik a legeredményesebb fiatal, felnőtt és senior korú sportolókat is.

Több nyíregyházi diák is remekül szerepelt, és dobogóra állhatott. Íme a bajnokok: 

 

4x50 m-es fiú gyorsváltó
Nyíregyháza, Arany János Gimnázium és Általános Isk.

100 m-es leány gyorsúszás
Hatházi Dóra, Nyíregyháza

100 m-es leány pillangóúszás
Hatházi Dóra, Nyíregyháza

100 m-es fiú hátúszás
Thuróczy Áron, Nyíregyháza

100 m-es leány hátúszás
Mokos Csenge, Nyíregyháza