V. Abigél Táncfesztivál

Öt évvel ezelőtt hívták életre az Abigél Táncfesztivált Nyíregyházán többek között azért, mert a Szabolcs Kupa megszűnésével a táncosoknak nem volt lehetőségük a bemutatkozásra, a versengésre. Dr. Szűcs Lászlóné dr. Siska Katalin, a Pro Homo Egyesület elnöke elmondta, akkor többen összefogtak, az első verseny egy délutáni program volt 50 résztvevővel, idén pedig már két napos 1100 indulóval. Ez igazolja az alulról jövő kezdeményezés életképességét.

További képekért kattintson a fotóra!

Dr. Ulrich Attila alpolgármester hangsúlyozta, idén már az önkormányzat is támogatja a minősítő táncfesztivált, hiszen öt év alatt komoly rangot szerzett, igen széles réteget szólít meg országosan, de a határon túl is. Emellett minden táncos műfajt megjelentet, de a legfontosabb, hogy a profik és az amatőrök is megférnek egymás mellett.

 

1100 VERSENYZŐ – 220 PRODUKCIÓ

 

Hazánk egyik legnagyobb minősítő versenyére több, mint ezer táncos érkezik az ország 45 településéről, valamint Romániából és Ukrajnából. Tíz tánckategóriában, hat korcsoportban mérhetik össze tudásukat szombaton és vasárnap reggel 9-től este 18 óráig. A 220 produkciót nemzetközi szintű zsűri értékeli. Lázár Dániel szervező kiemelte, az országban egyedülállóan a minősítő kategóriákat négy tudásszinthez igazították. Így külön, de mégis együtt versenghetnek a profik és az amatőrök csalódás nélkül. A táncverseny mindkét napján fellép a korábbi zenei tehetségkutató verseny negyedik helyezett énekese, a nyíregyházi születésű Nagy Ricsi. Az eredményhirdetéseken résztvevők számos fődíjat és különdíjat kapnak. A szervezők a jövőben tervezik egy nyugat-magyarországi verseny létrehozását, majd a két megmérettetés után egy igazi fővárosi döntőt is.

Szoboszlai Tibor

(Fotó: Szarka Lajos)