Vádemelés a kávéval üzletelő bűnszervezet tagjai ellen
Fotó: Illusztráció

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádol több személyt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, akik egy teherautónyi kávét utaztattak Szlovákia és Magyarország között, majd az általános forgalmi adót jogosulatlanul visszaigényelték. 

A vádirat lényege szerint a bűnszervezet 2017- 2018. években működött, és kifejezetten azért hozták létre a szervezői, hogy mesterséges ügyletek révén jogellenesen igényeljenek vissza adót. Ennek során a szervezethez tartozó szlovákiai cégtől egy teherautónyi kávét hoztak be Magyarországra, majd azt papíron többször eladták az országon belül, végül ismét kiszállították Szlovákiába az eredeti eladóhoz. A láncolatban az utolsó magyarországi cég realizálta a hasznot, azaz a saját adóbevallásában az általános forgalmi adót levonásba helyezte, illetve többször vissza is igényelte.

A „körhintacsalásnak” is nevezett bűncselekményben budapesti és szabolcsi cégek voltak érintettek. Két szabolcsi cég – melyek ügyvezetője ugyanaz a személy – összesen 166 millió forint vagyoni hátrányt okozott a fenti módon a magyar költségvetésnek, míg a többi, budapesti cég összesen 106 millió forinttal csökkentette az állam bevételeit.

Az ügyészség a vádiratban szigorú büntetést kért a bűnszervezet vezetőire, ugyanis amennyiben beismerő vallomást tennének és lemondanak a tárgyalásról, 7-9 év fegyházbüntetést indítványozott velük szemben. A bűncselekmény révén gazdagodó cégekkel szemben vagyonelkobzást, továbbá pénzbírság kiszabását indítványozta az ügyészség.

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

 

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség