Vádemelés az autópályán gépkocsijával megforduló férfi ellen

A vádirat szerint a 71 éves budapesti férfi 2015. október 27-én a déli órákban indult el Budapestről gépkocsival Kisvárdára az M3-as autópályán. Nagykállónál le kellett volna hajtania az autópályáról, azonban ezt elvétette, ezért úgy határozott, hogy visszafordul a gépkocsival, és a forgalommal szemben fog közlekedni pár száz métert a lehajtóig. A belső sávban, a korláthoz húzódva haladt kb. 30–40 km/h sebességgel, amikor szembetalálkozott egy szabályosan közlekedő másik személygépkocsival, amely éppen előzött egy kamiont.

A vádlott és a másik gépkocsi vezetője is próbálta elkerülni az ütközést, azonban ez nem járt eredménnyel. Az ütközés során a vádlott gépkocsija totálkáros lett, és jelentős anyagi kár keletkezett a vétlen gépkocsiban is.

Csak a szerencsén múlott, hogy a balesetben senki nem sérült meg.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség 2015. november 11. napján gyorsított eljárásban bíróság elé állította a vádlottat. A bíróság közúti veszélyeztetés bűntette miatt jogerősen hat hónap börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, melynek végrehajtását egy évre felfüggesztette. Természetesen a közúti járművezetéstől is eltiltotta a bíróság a vádlottat – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.