A Rózsavölgyi Szalon Válásguru című előadása újra Nyíregyházán: szeptember 27-én, pénteken 19 órától a Nagyszínpadon tekinthető meg a sikerdarab Brasch Bence, Józan László és Ullmann Mónika szereplésével.

Mindhárom színművész visszajáró vendég, különösen a VIDOR Fesztivál idején. Csupán néhány példa: Bencét a Party, Az apa és A hazug; Lászlót a Táncórák; Mónikát a Heisenberg, a Hogy szeret a másik?, a Ketten egyedül és a Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka című előadásokban láthattuk az elmúlt esztendőkben.

Józan Lászlóval annak apropóján beszélgettem, hogy az országszerte népszerű Válásguruval újra meg szeretnék hódítani a Móricz Zsigmond Színház közönségét.

– Nyíregyházához bizonyára sok szép emlék köt téged. Mi jut eszedbe a városról?

– Gyermekkoromban rengeteget jártunk Nyíregyházán a szüleimmel, ugyanis Kárpátalján, Mezőváriban születtem, és rendszeresen felkerestük a várost. A későbbiekben pedig, mivel a Színművészeti Egyetemre jártam Budapesten, a vonat mindig erre hozott, illetve vitt, amikor hazalátogattam. Egy szó, mint száz: Nyíregyháza számomra nem ismeretlen. Színészként is voltam már itt néhányszor, ezek közül emlékezetes, szép emlék a 2019-es VIDOR Fesztivál, ahol Ullmann Mónikával a Táncórákat adtuk elő. Nagy örömünkre ő megkapta a legjobb női epizódalakításért járó SMERALDINA-díjat, én pedig a legjobb férfi epizódalakításért járó BRIGHELLA-díjat. Itt van a mellettem lévő vitrinben, ahol a számomra fontos díjakat tartom.

– A Válásguruval már jártatok itt áprilisban, sikert aratva. Aki látta, tudja, hogy miért érdemes megnézni. Aki nem, miért tegye meg?

– Valóban, tavasszal már játszottunk Nyíregyházán, és nagyon-nagyon boldogok vagyunk, hogy visszahívtak minket. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy szeretik az emberek, s van rá érdeklődés. Aki látta, tudja, hogy miért ajánlja a családtagjainak vagy barátainak, illetve adott esetben miért nézze meg újra. Aki nem látta, annak pedig annyit tudnék üzenni, hogy ha eljön, akkor közel kétórás szórakozásban, számos vidám és elgondolkodtató pillanatban lesz része, hiszen olyan témákat vet fel az előadás, mint a szerelem és a szakítás. Utána haza tud vinni magával olyan hatásokat, érzelmeket, pillanatokat, amelyeken el lehet gondolkodni úgy a saját életét, mint családtagjait, barátait illetően.

– A válásguru a történet szerint mások helyett, nevükben szakít a hölgyekkel. Ebből persze kialakulnak humoros és szomorú helyzetek. Lehet, hogy a való életben is ilyen emberre lenne szükségünk a válságba került kapcsolatok esetében?

– Szerintem, ha valaki válásgurut fogad fel, az meglehetősen gyáva ember, ezért gyáva megoldása a problémának. Egy kapcsolatot nem szabad harmadik féllel lezáratni, az a két érintett dolga és felelőssége. Más kérdés, hogy az életben sokan igénybe vennék ezt a szolgáltatást, lenne keletje. Jómagam azonban mindig a személyes megbeszélés híve voltam, nem annak, hogy harmadik fél révén vessünk véget egy kapcsolatnak.

– Szereted a kevés szereplős színdarabokat? Jómagam kifejezetten. Mitől lehetnek vonzóbbak a sokakat felvonultatókhoz képest?

– Egy operett, egy sok színészt és közreműködőt felvonultató előadás a színpadképet tekintve jóval látványosabb, adott esetben show jellegű tud lenni, ez kétségtelen. Ugyanakkor én nagyon szeretem a két-háromszereplős darabokat, mert egyrészt a néző jobban részese tud lenni a színpadi történéseknek, másrészt ezekben jobban ki vannak bontva a szerepek, több lehetőséghez jut a színész. A Táncórákban végig, közel két órán keresztül csak mi ketten voltunk a színpadon Ullmann Mónikával, csak pár másodpercre mentünk ki az előadás vége felé, először én, aztán ő. A folyamatos színpadi jelenlét okán színészileg sokkal koncentráltabbnak kell lennem, mint egy olyan előadásban, ahol bemegyek két jelenetre, kimegyek, majd visszatérek.

– Valószínűleg többet is kell dolgozni a néző figyelméért.

– Nyilván, ha végig ott vagyunk a színpadon, akkor sokkal többet, hiszen nem telhet el egy másodperc sem, amikor nem a szerepünkkel, nem a színpadi helyzettel foglalkozunk. De ezzel nincs semmi probléma, sőt!

– Tizenéves vígszínházi társulati tagságot követően 2022-től szabadúszó vagy. Az előnyeit vagy a hátrányait érzed jobban?

– Évek óta kacérkodtam a gondolattal, 2022-ben tudtam meglépni. Akkor adódott a lehetőség. Szerintem, ha egy színészt foglalkoztatja a kérdés, hogy szabadússzon, akkor meg kell lépnie, nehogy majd idős korában vesse a saját szemére, hogy amikor tehette volna, kihagyta a lehetőséget.

Megvan az előnye és a hátránya is. Előnye, hogy jobban be tudom osztani az életemet, a saját személyes időmet. A hátránya, hogy kiszámíthatatlan, az adott évadban mennyi bemutatóm van, vagy mennyit forgatok, milyen felkéréseket kapok. Előfordul, az egyik évben bőséggel, a másikban sokkal kevesebb lesz. Ez nyilván némi kiszolgáltatottságot jelent a szabadúszásban. De egyáltalán nem bánom, hogy megléptem. Szerencsére ugyanúgy kötődöm a Vígszínházhoz különböző előadások kapcsán, országszerte többfelé játszom. Jelen pillanatban azt mondhatom, jól döntöttem.

– Hogy van Süti? Mit csinál, ha próbálsz, utazol?

– Köszönöm, jól! Pici kora óta velem van, ő színházi kutya. Az öltözőben elvan, csendben, halkan, nem ugat. Mindegyik színházban akad pajtása az öltöztetők és mások köréből, míg én színpadon vagyok. Utazik velem szinte mindenhová – a család része – akár dolgozom, akár pihenni megyek. A Balatonon van kert, ha ott vagyunk, nagyon boldog tud lenni. Abszolút hozzá van szokva az utazáshoz. Nyíregyházára csak azért nem viszem, mert éjszaka jövünk is vissza.

(Szerző: Kováts Dénes)