Nyisztor Angéla és Tóth Blanka írása.

Szerintem egyikünk sem volt még olyan későn (vagy korán?) a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt, mint az a 38 diák, aki szeptember 1-jén, hajnali 1 órakor úti célul vette Velencét. Legtöbben már csak arra lettünk figyelmesek, hogy az utazási iroda vezetője, Babi néni csak úgy ontja ránk a tudnivalókat. Nem mondanám, hogy mindenre emlékszünk, ami a hangosbemondóban elhangzott, mert a legtöbben még mindig aludtak, de az mindenképp megmaradt, amikor Szlovéniába belépve órákig csak az erdők öleltek minket körbe.

Az olasz határ átlépésénél már valamennyien ébren voltunk. Amikor pedig már egyre több mocsaras területet láttunk, tudtuk: közel van Velence. Nem sokkal később már éreztük is a bőrünkön a Nap melegét, körülöttünk olasz szavak hangzottak el…

Velence városát hajóval közelítettük meg. Alattunk hullámzott, habzott az égszínkék tenger, miközben meg-megcsillant rajta a Nap fénye. Szerencsére pont tanúi lehettünk a történelmi regattának (evezősverseny), melyre tökéletes kilátásunk nyílt a hajóról, ahogy megközelítettük a Canal Grandét, Velence „fő utcáját”. A hajóút után, pár perc sétával megpillanthattuk a Szent Márk teret, közepén a bazilikával. A téren megcsodálhattuk még a Campanilét (Harangtorony), a szárnyas oroszlánt ábrázoló oszlopot, megtekintettük továbbá a Dózse-palotát, a Sóhajok hídját, a Rialto hidat, miközben magunkba szívhattuk az olasz kultúrát. A nap további részében szabad programot kaptunk: bejárhattuk a kis utcákat, gondolázhattunk, gelatót, bruschettát és pizzát ehettünk, szuvenírt vehettünk, de legfőképp, megtapasztalhattuk, milyen is egy olasz város. Milyenek az ízek, az emberek, a pincérek, a nyüzsgés, a levegő…

Az első napot nem is zárhattuk volna mással, mint egy csobbanással a tengerben. Tény, hogy már besötétedett, mikor a szállásra és a tengerpartra jutottunk, de ez nem tartott vissza senkit, sőt: a fölöttünk elterülő csillagok csak még hangulatosabbá tették az egészet. A sikítások a lábunkat súroló hínártól, és a kagylóktól már nem annyira, de így is felejthetetlen lett az élmény.

Az este remek alkalom volt az ismerkedésre is, ugyanis a kempingben valamennyien egymáshoz közeli kis házakban voltunk elhelyezve.

Másnap a hajnali órákban tovább indultunk Rómába, azon belül is a Vatikánba. A látkép már a buszról leszállva elképesztő volt: mellettünk a Tiberis (mai nevén: Tevere) folyó, előttünk az Angyalvár, régi, mégis gyönyörű épületek, szobrok, templomok…

Ennek tetejébe következtek a Vatikáni Múzeumok, melyek a világtörténelem minden csodálatos pillanatából tartalmaznak alkotásokat: festményeket, térképeket, szobrokat…

Kiemelkedett mind közül a Laokoón-szoborcsoport, Michelangelo festményei, Raffaelo stanzái, majd később a várva várt Szent Péter-bazilika. A barokk stílus minden hatása érződött a hatalmas templomon. Szemügyre vehettük Michelangelo alkotását, a Pietà szobrot, és természetesen nem maradt ki a Sixtus-kápolna sem, ahol bár nem lehetett fotózni, biztosan örök emlékek maradnak a freskók, köztük az Ádám teremtése.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az intenzív tárlatvezetés után elképesztően fáradtan foglaltuk el a Róma melletti szállást. Az este ismét jó alkalmat adott a barátságok elmélyítésére, ki-ki az új szobatársakkal, vagy a régiekkel. Osztálytársakkal, évfolyamtársakkal, esetleg más iskolákból jövő diákokkal…

Másnap bejártuk az antik Róma minden zegét-zugát, ám előtte valahogy el kellett jutnunk az első megállónkhoz: a Kolosszeumhoz. Erre pedig nem lehetett más alkalmasabb közlekedési eszköz, mint a római metró. Első próbálkozásra a csapat vége sikeresen le is szakadt az elejétől, de nem féltünk, amíg Nagyné Balla Judit tanárnő is velünk volt. Amint kiléptünk a metróállomásról, rögtön a Colosseum hatalmosodott fölénk. Mintegy 2000 év történelmét láthattunk azáltal, hogy a Colosseum után megtekintettük a Forum Romanumot is. Mintha mi is az ókorban sétálnánk, olyan érzés volt, majd továbbhaladtunk a Pantheonhoz. A templom után ismét szabad programunk volt: tökéletes alkalmat kaptunk Róma felfedezésére. A szabad-, illetve ebédidő után együtt mentünk tovább a varázslatos Trevi-kúthoz, ahol valamennyien dobtunk pénzérmét a kútba, hogy biztosan visszatérhessünk még a városba.

A nap persze még nem ért véget: a Spanyol téren, a lépcsők megtekintése közben az ügyesebbek láthatták Sylvester Stallonét a Prada üzletéből kijönni, de akár rekordidő alatt vásárolhattak a Sephorában, illetve fényképeket készíthettek a spanyol lépcsőn.

Másnap kora reggel tovább utaztunk Sorrentóba: mire felébredtünk, az ablakon kinézve ismét a tengerrel találkoztunk, ami most szebben csillogott, mint valaha. A városban ismét szabad időt kaptunk, így sokkal jobban meg tudtuk tapasztalni a mediterrán életérzést. Bár, nehéz lett volna nem érezni, tekintve, hogy a kisebb utcákban, üzletekben, mindenhol a citrom kö-szöntött vissza ránk. Citromos csoki, limoncello, citromos hűtőmágnes, képeslap és még lehetne sorolni a végtelenségig…

A rövid szabadidő után Capri szigetére indultunk el hajóval. A kellően összerázó hajóút után végre a világ legszebb szigetén találtuk magunkat. Az „il dolce far niente” hangulat továbbra is megmaradt, ahogy a napsütésben elindultunk Augustus kertjéhez. A természet zöldje és kékje keveredett, a kilátás pedig tökéletes volt a Faraglioni sziklákra. A visszaút előtt szerencsére ismét megmártózhattunk a tengerben.

A leggyönyörűbb napot már csak az a csodálatos látvány zárhatta, mikor a Nap lebukott a tenger mögé, hogy nyugovóra térjen.

Az utolsó napunk délelőttjén megmásztuk a Vezúvot, melynek kráterét és füstjét is láthattuk. Ezután Pompei városát tekintettük meg, melynek kétezer éves romjai között sétálva, mintha egy időutazáson vettünk volna részt. Idegenvezetőnk személyében megint egy ismert embert köszönthettünk, a magyar női vízilabda válogatott egykori olimpikonját, Valkay Erzsébetet. Érdekes, lendületes előadása mellett megtekintettük a város színházát, láthattunk egy pékséget, „gyorséttermet” (fogadót a kereskedők számára), átkelhettünk a korabeli zebrán. A két legkiemelkedőbb épület az ókori „konditerem”, illetve egy családi ház volt. A város főtere is csodálatos látványt nyújtott, ugyanis ott kaptak helyet a gipsszel kiöntött tárgyak és a Vezúv kitörésekor elhunyt emberek. 

Az ásatások megtekintése után után búcsút vettünk a tengertől, a citromoktól, a Vezúvtól, majd elindultunk a Chianciano Termében található szállásra.

Az utolsó éjszakán mélyülhettek el igazán a barátságok, majd másnap korán reggel visszaindultunk Nyíregyházára. Útközben még arra is lehetőségünk volt, hogy teszteljük a tudásunkat egy Nagyné tanárnő által összeállított kvíz kérdéssorának a megválaszolásával. Az első három helyezett az utunk során bejárt városokat ábrázoló akvarell reprodukciókat kapott.

Ez a hét, biztosan mindegyikünknek örök emlék marad. Az olasz naplementék szépsége, a sok (talán már a hatodik napon túl sok) tészta, az „il dolce far niente”, a városok csodái…

Ez mindenképp olyan utazás volt, amelyre boldogan tekintünk vissza. Főleg, hogy a suli első hetében volt!

Szeretnénk köszönetet mondani Nagyné Balla Judit tanárnőnek, aki nélkül ez az utazás nem jöhetett volna létre. Arról már nem is beszélve, hogy milyen problémamentesen telt el ez az egy hét.

A presto: Nyisztor Angéla 11.C, Tóth Blanka 11.A osztályos tanulók