Vereség Wimbledonban – Három szettben maradt alul Fucsovics Benneteau-val szemben

A keddi wimbledonit megelőző egyetlen találkozásuk alkalmával, tavaly egy challenger torna elődöntőjében a magyar teniszezőnek meccslabdái voltak Benneteau ellen, ám végül döntő szettben a francia nyert. Most az angol bajnokság első szettjében Fucsovics elvesztette második adogatógémjét, azután sokáig mindkét fél hozta a magáét. A tizedik játékban felcsillant a remény, mert a francia ekkor nem tudott hatékonyan szerválni, de az egyenlítést követően Fucsovics megint elvesztette adogatását, 5:6 után pedig egy nagyon hosszúra nyúlt gémet megnyerve Benneteau játszmaelőnybe került.

Még nincs vége!

Az 57 percig tartó első szakaszban a magyar játékos nyolc szettlabdát hárított, az utolsó gémben pedig öt bréklehetőséget hagyott kihasználatlanul. A második játszmában Fucsovics 2:1-es vezetésénél elvette ellenfele adogatását, majd nyerte a sajátját, így 4-1-re elhúzott. Azután viszont sorozatban négy játékot elvesztett, és hiába egyenlített 5:5-re, megint két vesztes gém következett, ezzel a játszmákat tekintve 2:0-s hátrányba került. A második szakasz 59 percig tartott.

Fucsovics páros versenyben is indul

A jóval rövidebb, 32 perces harmadik szettben a Wimbledonban másodszor főtáblás magyar játékos, akinek az első szervái csak 45 százalékban jöttek be, 3:3-ig tartotta a lépést, azután két adogatását nem tudta hozni. Ezzel francia ellenfele 7:5, 7:5, 6:3-ra nyerte a mérkőzést. Fucsovics ugyan 14-gyel több nyerő ütést mutatott be, de 24-gyel több kettős hibát követett el a mérkőzésen. A magyar teniszező ezzel még nem köszönt el Wimbledontól, hiszen a páros versenyben is indul Mischa Zverev oldalán.

 

Szoboszlai Tibor