Veszélyeztetett keselyűfaj kelt ki a tojásból

Ismét egy ritka, különleges állattal gazdagodott a Nyíregyházi Állatpark. Az itt élő karvalykeselyű tenyészpárnak ugyanis fiókája lett, így a szülők második alkalommal nevelnek csemetét. Egyetlen tojásból 55 nap alatt kelt ki az apróság, aki olyan gyorsan fejlődik, hogy most már elérte anyja méreteit. A szülőpár olyan elszántan óvja és védelmezi a madarat, hogy eddig még a gondozóknak sem volt tanácsos megközelíteni.

 

„Kislány” az utód

 

Révészné Petró Zsuzsa, a Nyíregyházi Állatpark osztályvezetője elmondta, a Nyíregyházi Állatpark 20 éve tart karvalykeselyűt. Ezt a rendkívül ritka és veszélyeztetett állatot az IUCN, a Természetvédelmi Világszövetség kritikusan veszélyeztetettnek nyilvánította. Éppen ezért tartják nagyon fontosnak azt, hogy ezek az állatok szaporodnak zárt körülmények között is. Az osztályvezető hozzátette, idén is, úgy mint tavaly, sok esztendő után a tenyészpár rendkívül sikeres volt, hiszen most már négy hónapos a mostani apróság, aki az ivarmeghatározás alapján nőnemű.

 

A levegő bajnokai

 

A fajt a levegő bajnokainak is nevezik, mert bár általában 600 méter körüli magasságban szoktak tartózkodni, megfigyelték már, hogy 11 ezer méteren is repültek. Erre azért képesek, mert a vérükben a hemoglobin olyan különleges változata található meg, amely erősebben kötődik az oxigénhez, és így a kis légköri nyomás ellenére is képes a szükséges mennyiség megkötésére. A karvalykeselyű a közepes termetű keselyűfélékhez tartozik, szárnyfesztávolságuk 220-240 centiméter.

 

Egyedi táplálkozási szokások

 

Az eredetileg Afrika trópusi vidékein élő madarak a természetben kizárólag nagyobb állatok tetemeit eszik meg, így mindennapi életük függ a patás állatok vonulási útvonalától. Sok esetben akár napi 150 kilométert is megtesznek azért, hogy élelmet találjanak. A keselyű megtalálja az elhullott állatot, majd rövid időn belül több madár is megjelenik a tetem körül. Korábban ebből arra gondoltak a tudósok, hogy a keselyűknek rendkívüli a szaglásuk. Egyes természeti népek telepatikus képességgel is felruházták a keselyűket, valójában azonban a madarak a látásukra hagyatkoznak akkor, amikor megtalálják táplálékukat. Ahogy az egyik keselyű meglát egy tetemet, körözni kezd körülötte, majd egyre alacsonyabban száll. Ezt észreveszik társai is, és odasereglenek az élelemhez. Ha sok keselyű pusztít el egy tetemet, akár 20 perc alatt is végezhetnek. Először a belső szerveket eszik meg, majd a húst, végül pedig a bőrt és a kisebb csontokat. A Természetvédelmi Világszövetség 2007-től tartja nyilván a fenyegetett állatok között, majd 2012 és 2014 között veszélyeztetettek közé sorolták őket, hiszen állományuk folyamatosan csökken élőhelyeik elvesztése, illegális kereskedelmük és a megmérgezett táplálék miatt. 2015-től kritikusan veszélyeztetettek a karvalykeselyűk.

ME.