Vetélkedő – Az örökváltság volt a várostörténeti verseny témaköre
Kardos István emlékére tartottak várostörténeti vetélkedőt a városházán. A versenyen az 1803-as és az 1824-es évi örökváltság témakörében mérhették össze tudásukat a felső tagozatos általános iskolások.
Kilenc iskola képviseltette magát
Nyíregyháza Megyei Jogú Város, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, illetve a Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda várostörténeti vetélkedőjén több csapat is összemérte tudását a városházán. A verseny idén a 19. század első felében zajlott örökváltsággal foglalkozott, melynek idén van a 200. évfordulója. A csapatok iskolánként 3 fővel nevezhettek. A vetélkedő egyik szervezője, Ilyés Gábor helytörténész elmondta: kilenc iskola mérettette meg magát a helyszínen.
– Már harmadik alkalommal rendezzük meg a versenyt, idén az apropóját az örökváltság 200. évfordulója adta, illetve a vetélkedő névadójáról, Kardos Istvánról is megemlékezünk most, születésének a 140. és halálának a 95. évfordulóját is tartjuk. Az idei vetélkedőre nagy örömünkre kilenc iskolából érkeztek a háromfős csapatok, tehát összesen 27-en versenyeznek – ismertette a helytörténész.
A vetélkedőn olyan iskolák vettek részt, mint például a Krúdy, Jókai, Eötvös, Szent Imre, vagy éppen a Zelk. A gyerekeknek különböző feladatokat kellett teljesíteniük: többek között kronológiai és online totó feladatot is meg kellett oldaniuk, ezek az örökváltság mellett Kardos István életével is foglalkoztak.
Megismerhetik szülővárosuk történelmét
A város számára fontos, hogy a mai fiatal generáció is ismerje a vármegyeszékhely történelmét és meghatározó pillanatait. Dr. Ulrich Attila, a nyíregyházi közgyűlés Köznevelési, Kulturális és Ifjúsági Bizottságának elnöke kiemelte: ha a fiatalok megismerkednek egy olyan korszakkal, mely az örökváltságról és Nyíregyháza fejlődéséről szól, akkor remélhetőleg nagyobb lesz szülővárosuk felé irányuló szeretetük is.
– Ha az ember minél többet megismer a szülőföldjéről, szülővárosáról, akkor más szemmel néz majd rá. S amikor ezek a fiatalok felnőnek, hátha a város iránt táplált szeretetük, buzgóságuk is megnövekszik, és remélhetőleg itt maradnak a városban. A tudás nem csupán hatalom, hanem egy olyan eszköz is az emberek kezében, mely más megközelítésben nagyon sok dolgot megmutat, ebben az esetben Nyíregyházát, s annak régi világát, régi embereit – mondta a Köznevelési, Kulturális és Ifjúsági Bizottságának elnöke, s hozzátette: amellett, hogy idén van az örökváltság 200. évfordulója, azért is ezt a témát hozták a versenyre, mert egy olyan fellendülés kezdődött utána Nyíregyháza életében, mely meghatározta a város jövőjét. A vetélkedőn minden csapat jutalomban részesült a részvételért. Az első három helyezett könyvcsomagot kapott, az abszolút győztesek pedig élményfürdő-belépők mellett megkapták azt a kiváltságot is, hogy koszorút helyezhettek el az örökváltság emlékoszlopánál a verseny után.
Végeredmény:
I. hely: Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
Kemény Gábor, Urbán Márton, Varga Máté
Felkészítő tanár: Kruták Melinda
II. hely: NYE Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Dankó Lilla, Simon Dominik, Simon Loretta
Felkészítő tanár: Fehér Ildikó
III. hely: Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
Pásztor Panna, Tokár Kinga, Tóth Luca Sára
Felkészítő tanár: Siktár István