Viperanap Nyíregyházán

A faj megmentésért dolgozó szakemberek és önkéntesek három hazai helyszínen felállított információs standoknál várják a látogatókat. Az érdeklődők többek között megtudhatják, hogy melyek azok a könnyen azonosítható morfológiai jegyek, amelyek alapján megkülönböztethetjük a viperákat az ártalmatlan siklóktól, illetve megismerkedhetnek eme ritka fajunk megvédésére tett erőfeszítésekkel is – írja közleményében a szervezet.

A „viperás” standok a Szegedi Vadasparkban szeptember 2-án 10.00-16.00 óráig, a Nyíregyházi Állatparkban szeptember 9-én 10.00-16.00 óráig várják a látogatókat valamennyi korosztályból. Szegeden az ott bemutatott viperák mérésére is sor kerül, ezáltal közelebbről is szemügyre vehetik az érdeklődők a mérés idejére kesztyűs kézben tartott példányokat.

A közlemény szerint, aki a Rákosivipera-védelmi Központban szeretné megismerni az ott folyó munkát, annak szeptember 2-án biztosítanak erre lehetőséget, a viperaközpont őszi nyílt napján.

A program munkatársai igyekeznek eloszlatni a mérges kígyókkal kapcsolatos tévhiteket is. A rákosi vipera sem véletlenül szorul rá az emberi segítségre, miután a múlt században az intenzív mezőgazdálkodás, élőhelyeinek eltűnése és a szándékos pusztítás a kihalás szélére sodorta, pedig a mérges kígyók éppen olyan fontos részei a hazai faunának, mint más közkedveltebb állatfajok.

A viperaközpontban idén 21 nőstény 185 élő kisviperát hozott a világra, ezzel 2600 fölé nőtt az eddig a védelmi projekt során tenyésztett egyedek száma – olvasható a közleményben.

(Forrás: hirado.hu)