Hírek

Szeretett városunk, Nyíregyháza – Horváth Péter lentről és fentről is csodálja városát

Semmi túlzás: Horváth Péter rálát Nyíregyházára és nagyon tetszik neki. A Tréner Kft. ügyvezetője 14 évesen ült életében először egy vitorlázórepülőn a város felett keringve, ekkor jegyezte el magát a hivatással, és nagyjából Nyíregyházával is. A földön is régi a kötődése, hiszen 10 éves korától kertet gondoz a Korányi utcában, ott, ahol a családja később építkezett, s ahol ő azóta is lakik. Mert el nem menne semmiért innen.

Vajk maximálisan kreatív – Műsort vezet, rendez, játszik, ír és segíti színházunkat

Meseautó, Tied a világ!, Csoportterápia és sorolhatnám még azokat a színdarabokat, amelyeket szerzőként is jegyez Szente Vajk, a Móricz Zsigmond Színház kreatív vezetője.

Szalagavatók a Nyíregyházi Televízió műsorán – Immár 15 éve!

A Nyíregyházi Televízióban már hagyomány, hogy minden évben műsorára tűzi a nyíregyházi középiskolák szalagavatóinak felvételét, illetve annak részleteit, ezúttal „Szalagavató 2019” néven. Az idei a 15. alkalom.

Amiről az utcák mesélnek – A malomkerti malmok történetéből (1. rész)

Nyíregyháza földrajzi fekvése elsősorban a mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipar telepítését segítette volna elő, azonban ebben a város nem tudott élen járni. Szeszgyára nem volt, a sóstói szőlőtelep szeszfőzdéjében csak a bor melléktermékeit és a szilvát dolgozták fel kezdetleges felszereléssel. A mezőgazdasági termények feldolgozására épült ugyan 1918-ban egy konzervgyár, de azt sohasem üzemelték be, csak pereskedést hozott a városnak. Egy bőrgyár is létesült a két világháború között, azonb

Szent Mihály napi megfigyelések, avagy mi van a fecskékkel, milyen lesz az ősz és a tél?

Először is Isten éltesse a Mihályokat! Mindegyiket, kivétel nélkül. Köztük azt, aki munkahelyén fehér, de kék virágos porcelán csészéből issza a kávét, valamint azt a Mihályt, aki most éppen villanyt szerel vagy térkövet szed fel. Vagy éppen azt, aki ezeket a sorokat olvassa. Ahogy írtam: mindegyiket, kivétel nélkül!

A megújult Robinson dombon kihelyezett bringaponton katonai bemutató és toborzás is volt

A nemrégiben átadott, megújult Robinson domb színes programkínálattal várta a jósavárosi városrész bringapontjához érkezőket.

Az idei Bringaváros 7.1 egyik új helyszíne volt a Malomkert!

A tavalyi Bringaváros 7.1 hét városrészéhez csatlakozott idén négy újabb: Hímes-Városmajor, Érkert, Malomkert és Korányi, így minden városrészben élő megtalálhatta a számára legközelebb eső regisztrációs pontot.

Bringaváros 7.1 – Lezárult a kerékpár szépségverseny szavazása, hamarosan eredményhirdetés!

Második alkalommal kerül megrendezésre a 11 településrészt és a belvárost összekötő családi szabadidős sportrendezvény Nyíregyházán, a Bringaváros 7.1.

Szeretett városunk, Nyíregyháza – Horváth Péter lentről és fentről is csodálja városát

Szeretett városunk, Nyíregyháza – Horváth Péter lentről és fentről is csodálja városát

Semmi túlzás: Horváth Péter rálát Nyíregyházára és nagyon tetszik neki. A Tréner Kft. ügyvezetője 14 évesen ült életében először egy vitorlázórepülőn a város felett keringve, ekkor jegyezte el magát a hivatással, és nagyjából Nyíregyházával is. A földön is régi a kötődése, hiszen 10 éves korától kertet gondoz a Korányi utcában, ott, ahol a családja később építkezett, s ahol ő azóta is lakik. Mert el nem menne semmiért innen.

Városi cégeink

*/ ?>