Hírek

Lengyel-magyar együttműködés a kisgyermeknevelés fejlesztése érdekében

Lengyel-magyar együttműködés a kisgyermeknevelés fejlesztése érdekében

Kezdetét vette a Visegrádi Alap- Partnerség a kisgyermeknevelésben című projekt, melynek célja, hogy a pályázat keretében együttműködő óvodák közösen gyűjtsék össze a kisgyermeknevelés területén hasznosítható olyan jó gyakorlatoka.

Kékcsei dohányrazzia

Kékcsei dohányrazzia

Százmilliós illegális „dohánymanufaktúrára” csaptak le a hatóságok október 26-án Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei a pénzügyi nyomozókkal és a rendőrséggel közösen több ingatlant is átvizsgáltak.

Major József fogadóórát tart

Major József fogadóórát tart

Major József, a 10. vk. Örökösföld önkormányzati képviselője 2023.November 9-én csütörtökön, 17-19 óra között fogadóórát tart.

Negyedszer szervezett véradást Magyarország Krakkói Főkonzulátusa

Negyedszer szervezett véradást Magyarország Krakkói Főkonzulátusa

A kezdeményezés arra a segítségre utal, amelyet a lengyelek az 1956-os forradalom és szabadságharc idején önkéntesen nyújtottak a magyar állampolgárok részére.

November 3-án emlékezik meg az elhurcoltakról Nyíregyháza

November 3-án emlékezik meg az elhurcoltakról Nyíregyháza

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a hozzátartozókat, rokonokat, barátokat, leszármazottakat, együttérzőket november 3-án (pénteken), az Elhurcoltak Emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésre.

Aki fát ültet, jövőt formál!

Aki fát ültet, jövőt formál!

November elejéig befejeződik az idei, őszi polgármesteri fásítási program, amelynek keretében 26 helyszínt érintően 122 facsemetével lesznek gazdagabbak városunk zöldfelületei.

Vármegyei Prima-díj – 17. alkalommal adták át az elismeréseket

Vármegyei Prima-díj – 17. alkalommal adták át az elismeréseket

Pénteken délután ünnepélyes keretek között adták át a 17. vármegyei Prima díjkiosztó gálán a rangos elismeréseket. A tíz jelölt közül 2023-ban a világszerte elismert Cantemus kórust, Orendi Mihály sportvezetőt és Bíró Lajos Munkácsy Mihály-díjas szobrászművészt jutalmazták.

Bohócdoktorok: mosoly fakadt a betegágyak mellett

Bohócdoktorok: mosoly fakadt a betegágyak mellett

A már 26. esztendős Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány doktorai 15 éve megjelennek a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályán is. Jókedvet, derűt visznek a kisbetegek ágya mellé. Szerdánként vidámsággal gyógyítanak, mely a lélek által a testet is egészségesebbé teszi. A tortával ünnepelt születésnapi látogatásra voltunk hivatalosak.

Hét vármegyében rendelték el a baromfik zártan tartását

Hét vármegyében rendelték el a baromfik zártan tartását

Fokozott madárinfluenza-veszély miatt a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását rendelte el a magas kockázatú területeken Pásztor Szabolcs országos főállatorvos – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel. Az országos főállatorvos határozata Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét érinti.

Életrevalók: a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán mutatták a megható barátság történetét

Életrevalók: a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán mutatták a megható barátság történetét

Az Életrevalók 2011-ben bemutatott francia filmdráma-vígjáték, mely a valóságon alapul. Nyilván sokan ismerik Philippe és Driss, a dúsgazdag arisztokrata és a börtönből frissen szabadult férfi barátsággá alakuló történetét. A film 2011-ben kulturális jelenséggé vált Franciaországban. A nyíregyházi színpadra Szabó Máté írta és rendezte. A két főszereplő Horváth László Attila és Gulyás Attila. 

Erőművek Éjszakája – A hulladék útja az ország egyik legkorszerűbb üzemében

Erőművek Éjszakája – A hulladék útja az ország egyik legkorszerűbb üzemében

A Nyíregyházi Hulladékkezelő Központ is csatlakozott az Erőművek Éjszakája programsorozathoz. Pénteken minden érdeklődő testközelből láthatta, hogy hová kerül a szelektíven gyűjtött és az újrahasznosításra nem alkalmas hulladék, bepillantást nyerhettek az üzem működésébe. A nyíregyházi Magyarország egyik legnagyobb és legkorszerűbb válogatója, amely egy napra ismét kinyitotta kapuit a látogatók előtt.

Mindenszentek és halottak napja – Sokan emlékeztek szeretteikre már az elmúlt hétvégén

Mindenszentek és halottak napja – Sokan emlékeztek szeretteikre már az elmúlt hétvégén

Napok óta nagy a forgalom a nyíregyházi Északi temetőben, mindenszentek ünnepére készülnek a hozzátartozók. Idén szerdára esik az ünnep, így sokan hétvégén látogattak el a sírkertbe és tették rendbe a sírokat. A napokban rengetegen keresik fel a virágárusokat, hogy megvásárolják a krizantémokat, amelyet sokszor a kegyelet virágának neveznek, de népszerűek még a különböző sírdíszek és koszorúk is.

Az Izrael elleni terrortámadás áldozataiért szerveznek jótékonysági koncertet Nyíregyházán

Az Izrael elleni terrortámadás áldozataiért szerveznek jótékonysági koncertet Nyíregyházán

A Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplom ad majd helyet annak a koncertnek, amit az izraeli terrortámadás áldozataiért szerveznek. A koncerten olyan elismert és közkedvelt művészek lépnek majd fel mint Malek Andrea, Oláh Gergő, Teszter Nelli, Nógrádi Gergely és Jáger András.

Gyógyítás: küzdelem, művészet és a csodák - lenyűgöző előadáscsokorra készülnek a Szent Atanáz Főiskolán

Gyógyítás: küzdelem, művészet és a csodák - lenyűgöző előadáscsokorra készülnek a Szent Atanáz Főiskolán

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tisztelettel meghívja Önt 2023. november 7-én kedden a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Pedagógiai- és Pszichológiai Központ által szervezett „GYÓGYULÁS ES MEGVÁLTÁS A VALLÁS ÉS TUDOMÁNY PÁRBESZÉDÉBEN” konferenciájára.

Mikor lesz nyitva piac? Mutatjuk!

Mikor lesz nyitva piac? Mutatjuk!

2023. november 01. napján (szerdán) a Búza téri-, a Jósavárosi Piac és az Örökös Piac virágárusítás céljából NYITVA tart.

Legyen a helyi termék közös értékünk!

Legyen a helyi termék közös értékünk!

A Visegrádi Alap - Made in V4 - Legyen a helyi termék közös értékünk! című projekt megvalósításának utolsó állomása a szlovákiai Nagykapos volt.

Mennyit tud a pengőről? Egy kiállítás segít megismerni!

Mennyit tud a pengőről? Egy kiállítás segít megismerni!

Leskovics András, gyűjtő segítségével megismerheti a világtörténelem inflációs rekordtartóját, azt a fizetőeszközt, ami korábban szép reményekkel indult. A kiállításnak a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár biztosít helyet.

Képviselői sorozat: 11. választókerület: Póka Imre – Bemutatkoznak a közgyűlés egyéni mandátumos tagjai

Képviselői sorozat: 11. választókerület: Póka Imre – Bemutatkoznak a közgyűlés egyéni mandátumos tagjai

Minden szállal a Kertvároshoz kötődik Póka Imre (Szövetségben Nyíregyházáért), akinek felmenői is a korábbi Friedmann-telepen laktak. Ott kezdte el iskoláit, ahol évtizedek óta tanít, s 1998 óta egy ciklus kivételével a közgyűlés tagja, többször – mint jelenleg is – egyéni mandátummal dolgozva a városrészen élőkért.

Felüljáró: egymásra épülő tervezés

Felüljáró: egymásra épülő tervezés

Mint hírül adtuk, elindult a Tiszavasvári úti felüljáró és környéke komplex fejlesztési program megvalósításának utolsó üteme, a híd város felőli oldalának aszfaltozása a Bukarest utcáig, teljes járdacserével, mely forgalomkorlátozásokat von maga után.

Városi cégeink