Szerző:  nyiregyhaza.hu

Úton a kosarasok

Úton a kosarasok

A Nyíregyházi Sportcentrum kosárlabda szakág U11 és U20-as korosztálya idegenbe utazik január 14-én.

Gyerekek a hidegben – Vigyázzunk rájuk!

Gyerekek a hidegben – Vigyázzunk rájuk!

A mínuszok idején a kisgyerekekre különös gondot kell fordítani, hiszen egészségük szüleiktől függ.

Teljessé válhat a nyugati elkerülő út

Teljessé válhat a nyugati elkerülő út

A tervek szerint az eddig elkészült szakaszokat további 7,7 km-rel Nyírszőlősig hosszabbítják meg.

Ismét fagyos idő jön

Ismét fagyos idő jön

Szombaton eleinte még keleten, északkeleten havazhat, majd az ország északi felén szállingózhat.

Segíteni a rászorulókat

Segíteni a rászorulókat

Az MSZP meghosszabbította a karácsony előtt meghirdetett karitatív akcióját.

Zéró láthatóság

Zéró láthatóság

Csütörtök este a Simai úton két gyalogos láthatósági mellény nélkül közlekedett az úttesten.

Halad a helyreállítás

Halad a helyreállítás

Csőrepedés okozhat fennakadást a közlekedők számára az Országzászló téren.

Áramszünetet okozott

Áramszünetet okozott

Árokba csúszott egy szemes takarmányt szállító kamion csütörtök délelőtt Kemecsén.

Doni megemlékezés

Doni megemlékezés

A doni áttörés 74. évfordulójára emlékezett a Trianon Társaság és a Rákóczi Szövetség.

Távozik a rektor

Távozik a rektor

Dr. Onder Csabát Áder János köztársasági elnök mentette fel megbízása alól.

Veres Amarilla az év csapatában

Veres Amarilla az év csapatában

59. alkalommal választotta meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége az év magyar sportolóit

Nagyobb szerep a fiataloknak

Nagyobb szerep a fiataloknak

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a nyíregyházi férfi kézilabda együttes

Nyíregyházán is dolgoznak a hókotrók

Nyíregyházán is dolgoznak a hókotrók

A NYÍRVV valamennyi munkagépe és csaknem 150 munkatársa vesz részt a hóeltakarításban.

Megújult a napkori meteorológiai radar

Megújult a napkori meteorológiai radar

A beruházás 152 millió forintba került. Az új radart ünnepélyes keretek között adták.

Sűrű év lesz

Sűrű év lesz

A hétvégén megkezdődik az atléták számára a fedettpályás idény

Kórház konszolidáció

Kórház konszolidáció

Közel 1,1 milliárd forintot kaptak 2016 decemberében.

Eszkimó kunyhó épül Sóstón

Eszkimó kunyhó épül Sóstón

Első alkalommal épül iglu Nyíregyházán, a Sóstói tó partján.

Ételosztás

Ételosztás

Az MSZP Megyei Területi Szövetsége szervezi az akciót.

XVI. Nemzetközi Böllérverseny

XVI. Nemzetközi Böllérverseny

A színpadon népzenészek és a mulatós műfaj előadói szórakoztatják a közönséget.

Úton a kosarasok

Úton a kosarasok

A Nyíregyházi Sportcentrum kosárlabda szakág U11 és U20-as korosztálya idegenbe utazik január 14-én.

Városi cégeink