Szerző:  nyiregyhaza.hu

Búcsúztassa az óévet a Móricz Zsigmond Színház és a Szindbád Bisztró közös szilveszteri mulatságán!

Búcsúztassa az óévet a Móricz Zsigmond Színház és a Szindbád Bisztró közös szilveszteri mulatságán!

Idén az év utolsó napján, december 31-én a Szindbád Bisztróval közösen hirdetünk meg egy komplett és komplex színházi szilveszteri műsort a Legénybúcsú előadásunkhoz kapcsolódva.

Tudta, hogy Oroson is koncertezik a Cantemus?

Tudta, hogy Oroson is koncertezik a Cantemus?

December 19-én, 19.00 órától a Vezér utcán található római katolikus templomban ad koncertet a világhíres kórus. A belépés ingyenes, közreműködik a Cantemus Gyermekkar.

Bogyó és Babóca a kórházba is elvitte a karácsony hangulatát

Bogyó és Babóca a kórházba is elvitte a karácsony hangulatát

A Móricz Zsigmond Színház Bogyó és Babóca zenés műsorával kedveskedett a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályán ápolt kis betegeknek.

A Magyar Építők  is történelmi jelentőségűnek nevezte a körút lezárását

A Magyar Építők is történelmi jelentőségűnek nevezte a körút lezárását

A portál kiemelte, hogy az 1,2 kilométeres 2x2 sávos úttal vált teljessé a kört. Megismerhetjük az építkezés fázisait, sőt kiemelik, hogy egy hidat is tartalmazott a kivitelezés. A Magyar Építők számos fotót mellékelt a beszámolóhoz.

Sokan szabálytalankodtak, a hatóság büntetéssel jutalmaz

Sokan szabálytalankodtak, a hatóság büntetéssel jutalmaz

A sofőrök előszeretettel hagyják a kocsijukat a nyitott kerékpársávon, a teherautók pedig csak a személygépkocsiknak fenntartott parkolót is használják.

Dolgozni sietett, a zebrán elgázolták

Dolgozni sietett, a zebrán elgázolták

Egy férfi a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kívánt átmenni, amikor egy kishaszonjármű elütötte.

Ugye nem felejtette el? Pénteken ad karácsonyi koncertet a Cantemus a Szabolcsi Szimfonikusokkal közösen!

Ugye nem felejtette el? Pénteken ad karácsonyi koncertet a Cantemus a Szabolcsi Szimfonikusokkal közösen!

Nyíregyháza MJV Önkormányzata december 15-án (pénteken) 19:00 órától rendezi meg a hagyományos Városi Karácsonyi Koncertet a Római Katolikus Társszékesegyházban, amelyre szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

Vasárnap Önt is várják a harmadik gyertya meggyújtására!

Vasárnap Önt is várják a harmadik gyertya meggyújtására!

December 17-én (vasárnap) 16.30-kor dr. Ulrich Attila alpolgármester gyújtja meg a harmadik gyertyát a város adventi koszorúján a református egyház szolgálatával.

A lapcsánkát nem lehet megunni!

A lapcsánkát nem lehet megunni!

December 14-én (csütörtökön) 15:00 órától dr. Ulrich Attila alpolgármester kínálja a Nyírségi Ízkirályok Egyesülete által készített finomságot.

Magyar kezdeményezésre kötelező lesz százalékosan feltüntetni a mézek származását az EU-ban

Magyar kezdeményezésre kötelező lesz százalékosan feltüntetni a mézek származását az EU-ban

Célt értek a magyar erőfeszítések, hazánk kezdeményezésére az uniós agrárminiszterek egyetértettek azzal, hogy a jövőben a mézesüvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát – közölte Nagy István tárcavezető.

Jelentős jármű-fiatalítás a Volánbusz Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei flottájában: 13 új autóbusz korszerűsíti az állományt

Jelentős jármű-fiatalítás a Volánbusz Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei flottájában: 13 új autóbusz korszerűsíti az állományt

Credobus Econell 12 típusú autóbuszokkal fiatalodott a Volánbusz járműállománya Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében: 1 új jármű már nyár óta közlekedik, további 12 pedig októberben és novemberben állt forgalomba a térségben.

Mutassuk meg mennyire értékesek a Bokortanyák!

Mutassuk meg mennyire értékesek a Bokortanyák!

A Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság fotópályázatot hirdet "Értékes Bokortanyák” címmel.

Nagyüzem az uszodában

Nagyüzem az uszodában

Folyamatosan vívják meccseiket a vízilabdások.

Tilosban, te is jársz néha titokban? Ne tedd!

Tilosban, te is jársz néha titokban? Ne tedd!

A hatóságok felhívják a figyelmet, hogy a Váci Mihály Kulturális Központ és a Korzó üzletház között csak engedéllyel, rakodás céljából állhatnak meg a járművek, sőt, az áthajtás is engedélyköteles.

Újra biztonságosabb az átkelés a kórház előtt!

Újra biztonságosabb az átkelés a kórház előtt!

A kórház főbejárata előtt ismeretlenek rongálták meg a nyomógombos készüléket, ezzel pedig a közlekedés biztonságát veszélyeztették.

Tükröm, tükröm segíts nekem!

Tükröm, tükröm segíts nekem!

A tükörre azért volt szükség, mert megnőtt itt a balesetek száma.

Az úthibákat javították Nyírszőlősben

Az úthibákat javították Nyírszőlősben

A Csongor utcában, a Kincs közben, valamint a Delicsesz közben találkozhattak ma az arra járók munkagépekkel.

Elkészült a Nagykörút négysávosítása

Elkészült a Nagykörút négysávosítása

A nyíregyházi Nagykörút elkészült négysávosítása az utolsó eleme annak az összefüggő, sugaras közlekedési rendszernek, amely alapján a város közlekedése szerveződik. Ez az útszakasz volt ezidáig a körgyűrű leginkább túlterhelt szakasza. A mostani átalakítással gördülékenyebb, gyorsabb lesz a közlekedés és várhatóan a dugók is csökkeni fognak az útszakaszon. A körút elkészültére mintegy 40 évet kellett várnia a városna

Karácsonyra egészséget: ingyenes rákszűrés!

Karácsonyra egészséget: ingyenes rákszűrés!

A Nyírségi Hospice Alapítvány és a Nyírségi Egészségközpont Kft. közös szervezésében rendezik meg a „Karácsonyra egészséget – szűréssel a rák ellen” néven futó ingyenes lakossági szűrővizsgálatot, amely szájonkológiai szűrés igénybevételére ad lehetőséget minden résztvevőnek.

El sem fogja hinni milyen színes lesz a Jósavárosi Advent!

El sem fogja hinni milyen színes lesz a Jósavárosi Advent!

December 15-én, 13 órától az Ungvár sétány előtt élő betlehem, karácsonyi vásár, kézműves asztal, fellépők és sztárvendégek várják az érdeklődőket!

Rékasi Károly Nyíregyházára érkezik! 

Rékasi Károly Nyíregyházára érkezik! 

Önálló estjében Wass Albert életének izgalmas pillanataiba kalauzol el minket! 

Városi cégeink