Keresés: 

Halálos baleset a Pazonyi úton

Halálos baleset a Pazonyi úton

Az ügyészség vádat emelt az év eleji gyalogos gázolás ügyében.

Angol mikrobuszban orosz cigaretta

Angol mikrobuszban orosz cigaretta

Hatvan és félmillió forint értékű csempészcigarettát foglaltak le egy nyíregyházi telephelyen.

Nem tudta, hogy került a szalagkorlátra

Nem tudta, hogy került a szalagkorlátra

Kedden egy személygépkocsi hajtott fel a szalagkorlátra az M3-as autópályán, Nyíregyháza mellett.

Cél a bajnoki cím !

Cél a bajnoki cím !

Szurkolói ankétot tartott a Nyíregyháza Spartacus

Kis Vakond Gyermektábor Nyíregyházán

Kis Vakond Gyermektábor Nyíregyházán

A sóstói napközis táborban idén nyáron több mint 500 iskolást fogadnak.

Kevés a dinnye a földeken

Kevés a dinnye a földeken

Tavaly ilyenkor már javában tartott a dinnyeszezon Nagycserkeszen.

Megjavították az Orosi úti jelzőlámpát

Megjavították az Orosi úti jelzőlámpát

Újból a megfelelően szabályozza a közlekedést a jelzőlámpa a 41-es számú főút nyíregyházi szakaszán.

Gáz, ha nincsen gáz a házban

Gáz, ha nincsen gáz a házban

Összesen 72 lakásban kellett megszüntetni egy nyíregyházi belvárosi épületben a gázszolgáltatást.

Trinidadról érkezhet légiós

Trinidadról érkezhet légiós

A jövő héten kezdi a felkészülést a következő szezonra a Fatum-Nyíregyháza.

A vendégünk: Schlanger András

A vendégünk: Schlanger András

Részletek a Híregyházában, ma 18.30-tól a Nyíregyházi Televízió műsorán.

Behajóztak a nyíregyházi tűzoltók

Behajóztak a nyíregyházi tűzoltók

Háromnapos képzést tartanak a hivatásos tűzoltóknak Rakamazon.

Családbarát játszópark Nyíregyházán

Családbarát játszópark Nyíregyházán

Lengőteke és piknikzóna a szülőknek, óriási mesefigurák a gyermekeknek.

Leveleki Bence döntős

Leveleki Bence döntős

Grúziában rendezik az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált

Prágában járt a Lókötő

Prágában járt a Lókötő

A Nyírség Táncegyüttes utánpótlás csoportja Csehországban vendégeskedett.

Névre vár a nyíregyházi fókabébi

Névre vár a nyíregyházi fókabébi

A névadásnál szabad a gazda, bár előnyben részesítik majd a B betűs neveket.

Városi cégeink