Keresés: 

„A búcsúzó Jézus hagyatéka”

„A búcsúzó Jézus hagyatéka”

A Nagyhétre felkészítő bibliai előadássorozatot szervez a Metodista Egyház.

Szívemnek húrjain

Szívemnek húrjain

Bakti Éva verseket és dalszövegeket tartalmazó kötetének bemutatója március 23-án.

Ha nem a kerülőn jövünk, akkor kerülünk

Ha nem a kerülőn jövünk, akkor kerülünk

Már tart a nyugati elkerülő második ütemének építése Nyíregyháza határában.

Ma is megmérethetjük magunkat

Ma is megmérethetjük magunkat

Március 2-án indult el a 12 héten át tartó Fitt Nyíregyháza program.

Erősödik a duális képzés

Erősödik a duális képzés

Megyénkben 2700 diák 500 képzőhelyen sajátíthatja el a választott szakmát tanulószerződés keretében.

Szakmai rendezvény a Szociális Munka Világnapján

Szakmai rendezvény a Szociális Munka Világnapján

Szó volt többek között a gyerekek esélyeiről és a munkaerő-piaci esélyekről is.

Futunk a pénzünk után

Futunk a pénzünk után

Nyíregyházán is hosszú sorban várakoztak a „bedőlt” pénzintézet fiókja előtt.

Gárdonyi-hét a Gárdonyiban

Gárdonyi-hét a Gárdonyiban

Meseolvasási és szavalóversenyeket, sportvetélkedőket is tartanak a nyíregyházi intézményben.

Kitüntették a megyei főügyész-helyettest

Kitüntették a megyei főügyész-helyettest

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje állami kitüntetésben részesült dr. Sipos László.

Megújítják a sárkány-szerződést

Megújítják a sárkány-szerződést

Egy varánusz-lombikbébi programot készítenek elő Nyíregyházán, a Sóstói Állatparkban.

Új trükkök a termékbemutatókon

Új trükkök a termékbemutatókon

Kötelező bejelenteni a lakásokon tartott termékbemutatókat is.

Nincs többé szán-a-lom!

Nincs többé szán-a-lom!

Nyíregyházán a lomtalanításkor a közterületre már nem helyezhető ki építési hulladék.

Kivágtak egy 100 éves balesetveszélyes fát

Kivágtak egy 100 éves balesetveszélyes fát

A városüzemeltető cég emelőkosárral közelítette meg a fát, úgy végezték el a munkát.

Korszerűsítették a jelzőlámpát

Korszerűsítették a jelzőlámpát

Két napra kikapcsolták a lámpát a 36-os főút átvezető szakaszán, a Mező utcai kereszteződésben.

Vasárnapi pihenőnap a kereskedelemben

Vasárnapi pihenőnap a kereskedelemben

További részletek a Híregyházában ma 18.30-tól a Nyíregyházi Televízió műsorán.

A benzin drágul, a gázolaj olcsóbb lesz

A benzin drágul, a gázolaj olcsóbb lesz

A Mol 2 forinttal emeli a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, a gázolajét 3 forinttal csökkenti.

„A búcsúzó Jézus hagyatéka”

„A búcsúzó Jézus hagyatéka”

A Nagyhétre felkészítő bibliai előadássorozatot szervez a Metodista Egyház.

Városi cégeink